Kő egy drávaszögi aprófalu, amelynek ma már nincs futballcsapata, de ez nem volt mindig így. A Sloboda (Szabadság) futballklub a 60-as, 70-es években élte fénykorát. A csapat egykori elnökével, Móricz József Zoltánnal beszélgettem a kői labdarúgás történetéről.
A Báni-hegy déli oldalán fekvő Kő települést már a 90-es évek előtt is kevesen lakták, de a honvédő háború következtében még jobban elnéptelenedett, ma már alig van kétszáz lakosa. 
– Szinte minden második ház üres – panaszolja Móricz József Zoltán, akit a faluban mindenki, érdekes módon, Zsolti bácsinak hív.
Ennek a kevés embernek a többsége is idősebb korú, fiatalokból van a legkevesebb. Nem is csoda, hogy Kőnek ma már nincs futballcsapata (sem). Akad itt néhány fiatal, akik érdeklődnek a labdarúgás iránt, de ők is a környező települések „bejáródott” csapataiban fociznak. A sportklub indításának anyagi feltételei is vannak, ugyanis a szükséges felszerelésen kívül öltözőre is szüksége lenne a csapatnak. A legnagyobb gond, hogy játékosokból sem lenne elég. Pálya van, ami még a régi mérkőzések emlékeit őrzi.
A Sloboda (Szabadság) futballcsapatról
Már az ötvenes években is sok híve volt a labdarúgásnak Kőben, és a fiatalok lelkesedésének eredményeként alapították meg hivatalosan is a csapatot. Móricz József Zoltán sokat tud mesélni az 50 évvel ezelőtti kői sportéletről, ugyanis a 60-as évek végén leregisztrált Sloboda (Szabadság) futballklub elnöke volt. A néhai Fórizs Kálmánnal együtt vezették a csapatot, aki pedig a titkári szerepet töltötte be.
Mivel nem volt semmijük, támogatásokból vásárolták meg a szükséges felszerelést. Egyik fő támogatójuk a Dunav kereskedelmi vállalat volt – mezekkel, melegítőkkel, futballcipőkkel támogatta a klubot.
A kői focipálya először Kő Karancs felőli részén volt, majd idővel más helyet kaptak erre a célra. Saját kezűleg alakították ki az új pályát – felszántották, lehengerelték és gyepesítették a talajt. A focikapukat adományként kapták Mirkovacról (Keselyűs-puszta). Öltözőnek a tűzoltóság épületét használták.
Amikor még riportalanyom is focizott, eredményesen szerepeltek a meccseken. Jártak Lőcsre, Nagybodolyára, Darázsra, Sepsére, Vörösmartra, de voltak Kopácson, Várdarócon és Laskón is.
Amikor már volt autója, könnyebben utaztak el a meccsekre, de a 60-as évek végén még biciklije sem volt senkinek. Akkor még lovas kocsi szállította a csapatot, és a játékosoknak az egész napot rá kellet szánniuk egy-egy meccsre az utazás időtartama miatt.
Szlavóniában is voltak futballturnén a hatvanas évek elején, akkor ott a legjobb csapatnak bizonyultak.
Majálisok az erdőben
A kői futballcsapat nemcsak sporttal foglalkozott, hanem rendezvényeket is szervezett. Az ő feladatuk volt a május elsejei népünnepély lebonyolítása. Az ilyen jellegű majálisokkor a Kő határában fekvő erdőben tartottak szabadtéri élőzenés bált. Összeszedték a padokat, az asztalokat, előkészítették a terepet, és a villanyt is kivezették a helyszínre. Ez az 50-es évek közepén volt, amikor már volt áram a faluban.
Kőben a labdarúgás jelentette az egyetlen tömegsportot. Népszerű volt a lakosság körében is. A kőieket érdekelte csapatuk teljesítménye, rendszeresen eljártak a meccsekre is, amíg működött. A labdarúgás népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy akkor még nemigen volt más szórakozás a faluban, pláne, hogy sokáig el is volt zárva a többi településtől.
– Azután lett nagyobb a forgalom a településen, hogy 1965-ben elkészült a Kőt Hercegszőlőssel összekötő út – mondta riportalanyom. Akkoriban ő is útépítőként dolgozott, de ez csak ideiglenes munka volt számára. A hatvanas évek végén Németországba költöztek feleségével, majd 1972-ben hazajöttek, és állattenyésztésbe, mezőgazdaságba fektették a pénzüket. Akkor még egy ideig részt vett a kői futballcsapat munkájában, de a 80-as évektől már erre nem volt módja. Azonban sohasem maradt közömbös a kői sport iránt.
Ma is biztatja a fiatalokat, hogy alapítsanak csapatot, mert mindent lehet, csak akarni kell.
{fcomments}
