Úrnapi virágkápolna

A Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet tagjai, mint minden évben, idén is részt vettek a pélmonostori Szent Márton Plébánia által szervezett úrnapi körmeneten.

Úrnapján, vagyis Az Úr Testének és Vérének ünnepén az oltáriszentséget ünnepli az egyház. Piros betűs ünneppé IV. Orbán pápa tette 1264-ben. Számos országban, így Horvátországban is munkaszüneti nap.

A pélmonostori Szent Márton Plébánia idén is körmenetet szervezett úrnapja alkalmából, melyen, eddigi gyakorlatához híven, a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet is részt vett. A körmenet a korábbi években az egész településre kiterjedt, a hívek a város négy pontján imahelyeket, virágkápolnákat alakítottak ki. A koronavírus-járvány ezt is megváltoztatta, így a tavalyi évhez hasonlóan a körmenetre a templomudvaron belül került sor, itt állt többek között a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet virágkápolnája is, amit igyekeznek az eseményhez méltóan feldíszíteni, mert nagy öröm és megtiszteltetés számukra, hogy évek óta aktív részesei a körmenetnek.

A Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet minden vallási jellegű eseményen részt vesz, képviselve a városban és a Drávaszögben élő magyarságot.