Programokban gazdag volt az év utolsó hónapja magyarságunk köreiben, voltak olyan események, amelyek már a múlt heti, 2024-es utolsó lapzártánk után zajlottak vagy pedig kimaradtak, ezeket gyűjtöttük most egy csokorba.
Haraszti: adventi programsorozat
A Haraszti Ifjúsági Egyesület adventi programsorozata egész decemberben tartott. A gyerekekkel már november végétől készültek a karácsonyra. Kézműves foglalkozásaik alkalmával karácsonyfadíszeket készítettek, amelyekkel a faluközpontban álló fenyőfát, karácsonyfát ékesítették fel. A felnőtteknek is kínáltak programlehetőséget az egyesület tagjai: a lányok, asszonyok adventi koszorúkat készítettek közösen. Záróeseményként pedig december 23-án adventi estet tartottak, amelyen a gyerekek adtak alkalmi énekekből, szavalatokból és színdarabból álló karácsonyi műsort. Az egyesület festőszakkörének a kiállítása is színesítette a programot. Természetesen a csomagosztás sem maradt el, majd forralt borral, teával, sült kolbásszal és minifánkkal kínálták vendégeiket a szervezők.
A program a zágrábi Kisebbségi Tanács, a HMDK és a Lacházi járás támogatásával valósult meg.
Vukovár: ünnepi programok
A Vukovári Magyarok Egyesületéről többször is azt írtuk, hogy egy nagy családként működik. Ez volt jellemző rájuk az ünnepi időszakban is. Több alkalommal is összegyűltek: közösen gyújtották meg a gyertyát az adventi koszorún a székházukban, karácsonyváró ünnepségüket kézműves foglalkozással, közös ebéddel és közös énekléssel „fűszerezték”. Ahogy a korábbi években, úgy most is részt vettek a város által szervezett adventi rendezvényen, ahol betlehemes műsorukat adták elő. Természetesen a tagságuk azon részéről sem feledkeztek meg, akik ezekre az eseményekre nem tudtak ellátogatni, őket otthonaikban lepték meg ajándékcsomaggal.
A Vukovári Magyarok Egyesülete keretében működik az Ízőrzők gasztronómiai csoport, amelynek tagjai a hagyományos magyar ízeket népszerűsítik. Kürtöskalácsuk és lángosuk a régióban már szinte minden fesztivált „megjárt”, a helyiek szinte sorba állnak érte, az adventi időszakban pedig a mézeskalács is a palettájukra kerül. Drávatáj című magazinműsorunk stábját ezúttal a magyar ház konyhájába is beengedték, ahol megmutatták, hogyan készítik és díszítik ezeket a népszerű karácsonyi finomságokat.
Szentlászló
A faluban a Petőfi Sándor Kultúregyesület minden évben karácsonyi gálaműsort tart. A december 23-ai rendezvényükön az egyesület különböző szekcióinak a tagjai, valamint a Rozmaring énekkar és az általános iskola tamburazenekara léptek színpadra, az ünnepi hangulattal átitatott estét táncok, énekek és szavalatok színesítették. A műsor végére a télapó is megérkezett, hogy megajándékozza a gyerekeket. A rendezvényen jelen volt Marijana Junušić, az Ernestinovói járás elöljárója is. A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács és az Ernestinovói járás támogatta.
Vörösmart
A vörösmarti Baranyai Júlia Magyar Kultúregyesület az év során számos különböző programot szervez, az ünnepekre hangolódva tartotta meg karácsonyváró rendezvényét is december elején, és egy adventi kirándulással is gazdagította programját.
– Egyesületünk aktív tagjaival ellátogattunk Belovárra, ahol Farkas Anita, a Belovári Magyarok Közösségének elnök asszonya fogadott bennünket, majd a Grabovnica településen található Salaj-birtok karácsonyi „csodakertjében” is jártunk – mondta Midlinszki István, az egyesület elnöke, aki hozzátette azt is, hogy az év folyamán számos rendezvényük volt, tagjaik pedig szorgalmasan és lelkiismeretesen kivették a részüket a munkából, melyet ezzel a kirándulással szerettek volna megköszönni nekik. A kirándulást a Bethlen Gábor Alapnál elnyert támogatásból fedezték.
Újbezdán
Az újbezdáni Művelődési Egyesület az adventi időszakban több programot is szervezett és több helyen vendégszerepelt. Komikus színjátszó csoportja A hóember és a zenekara című zenés darabjával nemcsak a helyi gyerekeket örvendeztette meg legszebb ünnepünk előtt, hanem Kiskőszegen és a magyarországi Beremenden is bemutatták.
A Drávához közeli településen már hagyomány, hogy szenteste a kultúregyesület kezdeményezésére az éjféli misét követően az egyesület kórusa karácsonyi énekekkel kedveskedik az összegyűlt embereknek. A helyi énekkaron kívül a Hagyományőrző Egyesület furulyásai adtak műsort.
Ójankovác
Karácsony másnapján Ójankovácon, az Ójankováci járás Magyar Kisebbségi Önkormányzata szervezésében magyar nyelvű szentmisét tartottak a helyi katolikus templomban, amelyet Vladimir Sedlak plébános celebrált. Az ünnepi összejövetel az ójankováci Magyarok Otthonában folytatódott. Azon a vidéken már évtizedek óta nincs alkalmuk a magyar nemzetiségű hívőknek anyanyelvükön gyakorolni vallásukat, így Vukovár-Szerém megye más, magyarok lakta településeiről is érkeztek emberek az ünnepi misére.