A magyarországi Szent Mihály Szekere Vándorszínház „Magyarnak lenni nagy s szent akarat“ című dalos, táncos, verses alkalmi előadását hozta el hozzánk, melyet négy településünkön mutatott/mutat be.
Idén augusztus 20-a alkalmából vidékünkre látogatott a magyarországi Szent Mihály Szekere Vándorszínház. Az együttesről azt kell tudni, 2009-ben alakult, azóta többszáz előadásuk volt Magyarország különböző részein, de kiemelten fontosnak tartják a határon túli régiókkal való kapcsolattartást, előadásaikat mindenki számára elérhetővé szeretnék tenni szerte a Kárpát-medencében.
Horvátországban először két helyszínen – Kopácson és Vukováron – léptek színpadra a „Magyarnak lenni nagy s szent akarat“ című alkalmi előadással, melyet lapzártánk után Eszéken és Újbezdánban is bemutattak.
Kopácson a helyi HMDK-alapszervezet, Vukováron a Vukovári Magyarok Egyesülete volt az előadás házigazdája.
Az egyórás dalos, táncos, verses színdarab a hazakeresés és az államalapítás néhány pillanatát, István király udvarát eleveníti meg díszletes, kosztümös formában, s szándéka, hogy elevenné, átélhetővé tegye az ünnepet.