Ünnepélyesen átadták a haraszti biogázüzemet

0
53

Hivatalosan is megnyitotta a biogázüzemet Harasztiban az Eszéki MICO d.o.o. vállalat. Az eseményen Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője is jelen volt.

Horvátországban Szlavóniában és a Baranya-háromszögben található a legtöbb farm, ezért itt a legmegfelelőbbek a feltételek biogázüzem telepítésére, amely állati eredetű szerves trágya, biológiailag lebontható hulladék és magas energiatartalmú növények felhasználásával elektromos és hőenergiát állít elő.

Az eszéki MICO vállalat tavaly épített a Lacházai járásban található Haraszti település határában biogázüzemet. A projekttel fél év alatt készültek el, és tavaly december óta működik. Évi 2,5 millió kWh elektromos energiát, és közel 3 millió kWh hőenergiát termel. Telepítéséből jelentős haszna származik a járásnak, hiszen együttműködik a régió termelőivel, 20 kilométeres körzetben tíz farmról szerzi be a nyersanyagot, továbbá munkahelyeket biztosít.

Az üzemet múlt csütörtökön adták át hivatalosan, az eseménynek magyarországi vendégei is voltak, továbbá ott volt Ivan Anušić, Eszék-Baranya megye zsupánja, Dragan Vulin, az Eszék-Baranya megyei közgyűlés elnöke, Marjan Tomas, a Lacházi járás elöljárója, Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke és Csiszár Norbert, a Haraszti Ifjúsági Egyesület elnöke is.