Ünnepélyes adventi gyertyagyújtás Újbezdánban

28

Az újbezdáni Művelődési és Művészeti Egyesület idén is ünnepélyes gyertyagyújtással indította az adventi időszakot a Magyarok Otthona udvarán.

Az újbezdáni Magyarok Otthonának az udvarában idén is helyet kapott egy kültéri adventi koszorú, amelynek első gyertyáját ünnepélyes keretek között gyújtották meg.

A kora délutáni órákban adventi vásárral kezdődött a program, ahol a standokról kézműves karácsonyi ajándékokat és dekorációkat is be lehetett szerezni, de sütemény és forralt bor is várta a látogatókat. Majd egy alkalmi zenés összeállítás után sötétedéskor Kirhofer Róbert plébános, Jankovics Róbert HMDK-elnök és Magdó János magyar főkonzul közreműködésével meggyújtották az újbezdáni magyarok adventi koszorúján az első gyertyát.

Az ünnepi hangulat jegyében a múlt héten a gyerekek számára megtartották az első idei karácsonyváró kreatív kuckót, amely a következő hetekben is folytatódik, de ünnepi műsorra és csomagosztásra is sor kerül majd.