Ülésezett a Hercegszőlősi járás magyar kisebbségi önkormányzata

135

A tavalyi programokról számoltak be és az idei terveket vázolták a Hercegszőlősi járás magyar kisebbségi önkormányzatának közgyűlésén.

Az ülésre a csúzai kultúrotthonban került sor, a járási tanácstagok részvételével. Kozár József, az önkormányzat elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, első napirendi pontként beszámoltak tavalyi programjaikról. Terveik között szerepelt egy családi nap is, amely a járványhelyzet miatt elmaradt, nagy sikerük volt viszont a nyugdíjasok számára tartott programjaiknak.

– Sepsén, Hercegszőlősön és Csúzán tartottunk nyugdíjas napot, minden helyszínről jó visszajelzéseket kaptunk, mindenhol hálával fogadták, hogy gondoltunk az idősebb korosztályra is – mondta az önkormányzat vezetője, hozzátéve, idén a járás azon településein szerveznének színvonalasabb nyugdíjas napot, ahol tavaly nem került sor az önkormányzat vacsorával és kultúrműsorral egybekötött társas estjére.

Az önkormányzat tagjai bíznak benne, hogy idén a családi napot is megszervezhetik, fontosnak tartják, hogy rendezvényeikkel, melyekre a Hercegszőlősi járás biztosítja az anyagi keretet, minden korosztályt megszólítsanak.