Újra virágözön Dályhegyen

A dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület néhány év kényszerpihenő után ismét megszervezte az egyik legsikeresebb rendezvényét, ezúttal a sorrendben 14. Virágfesztivált.

Az Erdődi-háton található Dályhegyen a virágfesztiválnak nagy hagyománya van. A tavaszi rendezvényen virágtermesztők, valamint házi termékeket, kézműves tárgyakat kínáló árusok borítják el portékáikkal a kultúrotthon körüli területet.

Idén az időjárás is kedvezett a vásári forgatagnak, hiszen ragyogó napsütés fogadta a látogatókat. Az időzítés is kiváló volt a szervezők részéről, hiszen a hűvös tavaszkezdet után a legtöbben ezt az időszakot várták, hogy nekikezdjenek a virágültetésnek.

Az ünnepélyes megnyitó

A program is gazdagodott, hiszen a gyermek és a felnőtt tánccsoportok és énekkarok fellépése mellett képkiállítás és gasztrokínálat is helyet kapott. A pakráci és a daruvári magyar egyesületek hagyományosan köcsögös babot főztek, a vukovári magyaroknál pedig lángost és kürtőskalácsot lehetett fogyasztani.

– Nagy öröm volt újra itt lenni Dályhegyen, hiszen a két pandémiás évben nem lehetett megtartani a rendezvényt. A látogatottságból is kitűnik, hogy az embereknek mekkora igényük van arra, hogy ilyen programokat látogassanak. Természetesen az elmúlt évek sem teltek tétlenül, hiszen mindenki láthatta, hogy a kultúrotthon és a körülötte lévő terület mennyit fejlődött. Ezek a rendezvényeink a legjobb mutatói annak, hogy visszatértünk a régi rendes kerékvágásba, és az emberek hálásak ezért – nyilatkozta lapunknak Jankovics Róbert, a HMDK elnöke.

A Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben még emlékeznek a kezdetekre, az első évre, amikor összesen hét kiállító kínálta a portékáját a fesztiválon. A helyiek azonban hittek a rendezvényben, és nem sokkal később már egy színvonalas, nagy tetszést arató programot sikerült összehozniuk.

– Idén tényleg sokat dolgoztunk azon, hogy még színesebbé tegyük a programunkat. Bővítettük a gasztrokínálatot, új szereplőket vontunk be. Szervezőmunkánk során nagy segítséget és támogatást kapunk a HMDK-tól, az Erdődi járástól és a járási Turisztikai Közösségtől, ez korábban is így volt. A járás is fel- és elismerte a munkánkat, így maximálisan támogatják is, hiszen az egyik legnagyobb rendezvényéről van szó. A csapatunk tagjai lelkesek, sokat dolgoztunk, egyesek persze érezzük magunkon az idő múlását, de örülünk annak, hogy van utánpótlás, a fiatalok is kiveszik a részüket a munkából, így tulajdonképpen csak menniük kell a már kitaposott úton – mondta Hugyik Imre, a dályhegyi művelődési egyesület elnöke.