Szombaton ismét megtelt élettel a helyi magyar ház, ahol a kultúregyesület hagyományos rendezvényére, a „Chák” folklórszemlére került sor. A program a falu magyar közösségének legfontosabb kulturális eseményei közé tartozik, amely évről évre a hagyományőrzés és az összetartozás jegyében zajlik.
Čakovci, a helyiek szerint Csákovác a Vukovár-Szerém megyei Tompojevci (Tomtelke) járásban található település, amelyet már a 14. században is említettek írott források. A falu eddigi története során számos súlyos megpróbáltatással volt kénytelen szembesülni, a török hódoltságtól kezdve a honvédő háború pusztításáig, de a közösség mindig újra fel tudott állni, és megőrizte magyar identitását. A település kulturális életének ma is meghatározó központja a Magyar Ház, ahol a Csákovác Magyar Kultúregyesület működik.
Az idei „Chák” folklórszemlén a helyi gyermekcsoport mellett vendégfellépők is színesítették a műsort: a szentlászlói és a dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület, valamint az Ójankováci Hagyományőrző Egyesület táncosai is színpadra léptek. A közönség nagy tapssal jutalmazta az előadásokat, amelyek ismét bebizonyították, hogy a népi tánc és zene összeköt generációkat és közösségeket.
Az eseményen jelen volt Milan Grubač, a Tompojevci járás elöljárója is, aki köszöntötte a résztvevőket és méltatta a csákováci magyarok közösségépítő munkáját.

