Újra Andrej Plenkovićot választotta elnökévé a Horvát Demokratikus Közösség

0
12

Újabb négy évre Andrej Plenkovićot választotta elnökévé a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) vasárnap, a horvát kormányfő fölényes győzelmet aratott kihívójával, Miro Kovač korábbi külügyminiszterrel szemben.

Elnökön kívül elnökhelyettest és négy alelnököt is választottak.

A HDZ 210 ezer szavazatra jogosult tagja országszerte, valamint 19 külföldi helyszínen adhatta le a voksát 8 és 19 óra között. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány a koronavírus-járvány megfékezését célzó szigorú intézkedések ellenére is 30 százalékos volt, és Plenković a szavazatok 80 százalékát tudhatja magáénak. Ezért még a hivatalos eredmények nyilvánosságra hozatala előtt bejelentették, hogy ő nyert.

Kovač elismerte vereségét, és gratulált Plenkovićnak, aki megköszönte a támogatást, és kijelentette: a párt akkor tud győzni, ha egységes marad.

„A tagság világosan kinyilvánította, milyen HDZ-t szeretne és kiket szeretne a párt élére” – mondta.

Az elnökhelyettesi és a négy alelnöki tisztséget is a Plenković köréből kikerült jelöltek töltik majd be.

Kovač és csapata változást szerettek volna a HDZ-ben, amely szerintük nem jó úton halad. A korábbi külügyminiszter Plenkovićot okolta azért, hogy a HDZ elveszítette az elnökválasztást, amelyen Zoran Milanović volt szociáldemokrata kormányfő januárban, a második fordulóban maga mögé utasította Kolinda Grabar-Kitarović államfőt, a HDZ jelöltjét. A jelenlegi kormányfőt tette felelőssé továbbá azért is, hogy a HDZ rossz eredményt ért el a tavalyi európai parlamenti választásokon.

Szakértők szerint meglepően durva volt a kampány a két jelölt között, ami árthat a HDZ-nek az őszi parlamenti voksolásokon.
Plenković, aki EU-párti politikát folytat, és koalícióra lépett a liberális Horvát Néppárttal, a HDZ-t középre pozícionálta, amit a párton belül sokan nem néztek jó szemmel.

Ugyanakkor Horvátország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét január 1-jétől, valamint nagy erőfeszítéseket tesz a kabinet a koronavírus-járvány megfékezésére is, ami elemzők szerint elegendő volt ahhoz, hogy a tagság most ne változtasson a HDZ irányvonalán, amely akár előre hozott választásokhoz is vezethetett volna egy ilyen krízishelyzetben.