A HMDK újgráci egyesülete művészeti szakcsoportjainak több vendégszereplése is volt az elmúlt hetekben, idehaza és külföldön is öregbítették a szervezet hírnevét.
A Verőce-Dráva menti megyében élő maroknyi magyarság közösséggé kovácsolásában nagy szerepe van a HMDK újgráci egyesületének, amely megalakulása óta dolgozik azon, hogy ottani nemzettársaink a tömbmagyarságtól távol eső kis közösségben megmaradjanak. A Szőlősi István által vezetett szervezetnek jelenleg 15 aktív tagja van, akik a tamburazenekarban és a népi tánccsoportban tevékenykednek, őrizve a magyar hagyományokat.
A két csoportnak több fellépése is volt az elmúlt időszakban – tudtuk meg Dančo Szőlősi Ildikótól, az egyesület tánccsoportjának vezetőjétől.
Májusban Magyarországon, a Pécshez közeli Orfűn mutatkoztak be egy családi nap alkalmából, fellépői voltak az újbezdáni májusfa-kitáncolásnak, ezenkívül a tamburazenekar a turanovaci folklórszemlén is színpadra lépett.
Újgráci zenészeink júniusban Dugo Selo településen muzsikáltak, ahol először rendeztek gyermek folklórszemlét, a Gornja Stubica-i tamburazenekarok és néptánccsoportok nemzetközi fesztiválján pedig a táncegyüttes és a zenekar is képviselte magyarságunkat a Verőce-Dráva menti megyei magyarok énekkara mellett.

Az újgráci HMDK-egyesület a nyári hónapokban rövid szünetet tart, előtte azonban, július 16-án a szervezésükben kerül sor a Közép-horvátországi Magyarok 3. Találkozója nevű rendezvényre.














