Újabb munkahelyeket nyit a Cammeo Taxi

116
BELFLD-taxi_cammeo_388648S1

A Cammeo Taxi vállalatnál a végső szakaszában van a számítógépes rendszer modernizációja. A cég új telefonközpont nyitását is tervezi Eszéken, és több nagyvárost szeretne még meghódítani.

A számítógépes rendszert teljesen korszerűsítik, új számítógépes programot alkalmaznak. A forgalomirányítási rendszer számítógépes program segítségével küldi a sofőröket a hozzájuk legközelebb eső címre.

Klaudio Klajn, a taxitársaság műszaki vezetője a Glas Slavonije napilapnak elmondta, nagy örömére szolgál, hogy a központ kialakításakor Eszékre esett a választás, mivel itt a legrosszabb a gazdasági helyzet, az új beruházás pedig lehetővé teszi újabb munkahelyek teremtését. Már a telefonközponton keresztül érkeznek a hívások Pulából, október és november folyamán pedig Rijekából, a jövő év elejétől pedig Zágrábból is. Többtucatnyi új munkahely létrehozását tervezik. Hamarosan Splitben és Varasdon is megjelennek a Cammeo-taxik, ott 300 gépkocsi szállítja majd az utasokat. Az új alkalmazottakkal ennek nyomán ezer főre emelkedik majd a Cammeo munkatársainak a száma.

A sofőrök az eszéki központon keresztül kapják majd az utasítást. A mostani központ szűkösnek bizonyult, ezért pályáztak egy városi ingatlanra. A vállalat tette a legjobb ajánlatot, de várniuk kell a fellebezési idő leteltére.

 

{fcomment}