Újabb múltidéző rendezvény Pakrácon

38

A Jankovichok nyomában címmel tartották meg azt a múltidéző rendezvényt Pakrácon, amelynek a szervezésében minden évben a Pakráci Magyarok Közössége is aktív szerepet vállal. Sorrendben ez volt a hatodik ilyen rendezvény.

A Jankovich család száz évig, 1760-tól 1861-ig volt a pakráci uradalom birtokosa. Ez az időszak meghatározó volt a város fejlődésében. A Jankovich-féle uradalom központja ma is megtalálható a város szívében. A barokk épületegyüttes, melyet még Imsen báró építtetett 1728 és 1745 között, lakó- és gazdasági épületeket foglal magába. Az egykori Kiskastély ma múzeum, míg az egykori Jankovich-kúriában ma a zeneiskola működik.

Évről évre itt idézik meg a Jankovichok idejét különböző programokon keresztül. Így volt ez a múlt szombaton is, a programokat Pakrác város, a zeneiskola, a városi múzeum és a könyvtár szervezte, a Pakráci Magyarok Közössége az egyik társszervezője volt és egyben a gasztronómiai felelőse is.

Egy igazi időutazásban volt részük azoknak, akik ellátogattak múlt szombaton Pakrácra. Az eső ugyan kicsit megzavarta a program menetét, de a legtöbb elemét meg tudták tartani. Így például a Táncot és dalt a népnek elnevezésűre is zárt térben került sor, itt többek között a szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület népi tánccsoportja is bemutatkozott, valamint egy „parasztlázadás” programrész is gazdagította az eseményt, amelyért Fa Josip, a Pakráci Magyarok Közösségének az elnöke volt a felelős.

Elmondható tehát, hogy sok érdekes és színes program közül válogathattak a látogatók a pakráci múltidézőn.