Újabb kitüntetés a várdaróci Darócz étteremnek és a csúzai Kollár Pincészetnek

Horvátországi magyar turisztikai szolgáltatókat is díjaztak Budapesten

126

Átadták Az utazó magazin szavazása alapján 2023-as teljesítményüket értékelve a legjobb magyarországi és határon túli turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat szerdán Budapesten. Az év horvátországi magyar szálláshelye a csúzai Kollár Pincészet, az év horvátországi magyar étterme pedig a várdaróci Darócz Étterem lett.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte, az idegenforgalom a nemzetgazdaság egy erős húzóágazata, amelyben ugyan volt egy töréspont, de azt már nagyrészt kiheverte.

Magyarországon és a Kárpát-medence többi térségében működő turisztikai szolgáltatók is vannak a díjazottak között – ismertette Potápi Árpád János, aki örömét fejezte ki, hogy a nemzeti összetartozást ebből a szempontból is meg tudják erősíteni.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke elmondta, hogy minden díjazott kiemelkedik valamiben, ezért érdemes tanulni tőlük.

Potápi Árpád János, Flesch Tamás és Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője közösen adta át a díjazottaknak az okleveleket.

Magyarországon kívül működő turisztikai szolgáltatókat is díjaztak

Az év vajdasági magyar étterme a Huszárlángos (Szabadka), Az év vajdasági magyar szálláshelye a Royal Hotel (Zenta), Az év erdélyi szálláshelye a Gyilkostó Hotel, Az év erdélyi magyar étterme a Kicsi Gomba lett. Az év felvidéki magyar szálláshelye a St. Peter Vini (Komáromszentpéter), Az év felvidéki magyar étterme a Csölle Pepo Halászcsárda (Lég), Az év muravidéki magyar étterme a Hancsik Falusi Turizmus (Dobronak), Az év muravidéki magyar szálláshelye a Domonkosfai Porta (Domonkosfa), Az év horvátországi magyar szálláshelye a csúzai Kollár Pincészet, Az év horvátországi magyar étterme pedig a várdaróci Darócz Étterem lett.

Kollár Pincészet, Darócz Étterem

– Nagyon örülünk és rendkívül büszkék vagyunk erre az elismerésre. Számunkra ez egy hatalmas löketet ad a jövőbeni terveink megvalósításához. Külön öröm számunkra, hogy a magyarországi vendégek is elismerik törekvéseinket, és hogy olyan elit társaságban vehettük át a díjat, mint a Kempinski vagy a Radisson hotelláncok egy-egy tagja. Ez az elismerés nagy motiváció számunkra, hogy tovább folytassuk és fejlesszük tevékenységünket. Családi vállalkozásként mindig is fontosnak tartottuk a minőségi szolgáltatást és a vendégek elégedettségét. Ez a díj megerősít bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy jó úton járunk, és arra ösztönöz, hogy még magasabb szintre emeljük a szolgáltatásainkat. Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott minket és szavazott ránk. Nagyra értékeljük a bizalmat és az elismerést. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy vendégeink számára felejthetetlen és élményteli legyen a nálunk töltött idő. Várjuk őket szeretettel a Kollár-pincékben – nyilatkozta lapunknak Kollár Kinga, aki a csúzai pincészet nevében átvette az elismerést.

A várdaróci Makovec fivérek egy évtizede működtetik vendéglőjüket, a Daróczot falujuk központjában. Hagyományos ételeivel és stílusával ma már nemcsak a környékről, hanem az országhatáron túlról is vonzza a vendégeket, a magazin már több alkalommal is díjazta őket.

Szerkesztőségünk véleménye szerint is mindkét turisztikai szolgáltatóhely kiérdemelte a nívós elismerést.

Kollár Kinga