Az évek múltával a dályhegyi kultúrotthon lett a vidék egyik legjobban felszerelt közösségi épülete, de fejleszteni- és javítanivalóból sosincs hiány, és ötletekben sem szűkölködnek. Számos fejlesztésre került sor az elmúlt időszakban is, jelenleg pedig egy külső raktárhelyiséget építenek.
Nagy jelentőséggel bír a dályhegyi kultúrotthon a helybéliek és a többi hegyháti magyar ember számára. Itt rendezi meg évről évre a Petőfi Sándor Kultúregyesület legnagyobb programját, a virágfesztivált, itt gyakorolnak az egyesület tánccsoportjai, ezenkívül bálokra, kultúrműsorokra és számos egyéb összejövetelre kerül sor a közösségi épület nagytermében.
A dályhegyi kultúrotthon az Erdődi-hát magyarsága megmaradásának egyik záloga is. Alapkövét 2008-ban tették le, az építkezés 2011 végén, a HMDK közbenjárásának köszönhetően gyorsult fel. 2013-ban már tető alá került a 200 férőhelyes művelődési ház, amely magyarországi kormányzati támogatásból, az Erdődi járás, Eszék-Baranya megye és a HMDK segítségével épült föl. Megnyitójára 2017-ben, a HMDK augusztus 20-i központi ünnepélye keretében került sor, melyen jelen volt Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is.
Épül a külső raktárhelyiség Épül a külső raktárhelyiség Épül a külső raktárhelyiség
2019-ben átadták a művelődési házhoz tartozó új, 60 helyes parkolót is, ezzel megteremtve a nagyszabású rendezvények tartásának addig hiányzó feltételét. A kultúrotthon megnyitóját követően számos fejlesztés, beruházás történt, elvégezték teljes körű külső és belső tatarozását, szigetelését, berendezték helyiségeit, központi fűtéssel látták el.

– Azon dolgozunk, hogy ez az épület az egyik legjobban felszerelt közösségi tér legyen. Gondunk volt az akusztikával, így tavaly hangtompító paneleket telepítettünk a terem mennyezetére. Magas minőségű hangtechnikával és egy megfelelő méretű színpaddal is elláttuk a nagytermet, korszerűsítettük az elektromos hálózatot, a fűtési és hűtési rendszert, jelenleg pedig egy külső raktárhelyiség építése zajlik az Erdődi járás támogatásával. Ahogy a HMDK-éra, úgy szerencsére a járás támogatására is számíthatunk. Értékelik azt, hogy a föllépéseinkkel, munkánkkal a járás hírnevét is öregbítjük – mondja Hugyik Imre, a dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület elnöke, aki hozzátette azt is, hogy az elmúlt évtizedben komoly fejlesztések történtek székhelyük háza táján, elsősorban a magyar és a horvát kormány, a HMDK és az Erdődi járás segítségével. Ma már minden feltétel adott, hogy a lehető legmagasabb színvonalon őrizzék kultúránkat, hagyományainkat.
Az elmúlt években is számos beruházás, fejlesztés valósult meg Az elmúlt években is számos beruházás, fejlesztés valósult meg