Kezdőlap Hírek Magyarságunk Újabb eredmény: felavatták a felújított rétfalusi református templomot

Újabb eredmény: felavatták a felújított rétfalusi református templomot

115

Eszék-Rétfalu 251 éves magyar református templomát a horvát kormány és Magyarország kormánya közösen újította fel. A külhoni magyarság megmaradásának egyik legfontosabb feltétele az egyházak jelenléte és megerősödése – hangsúlyozta Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a templom avatóünnepélyén szombaton.

A rétfalusi (Eszék) református istenháza a 18. század közepén épült, így Eszék egyik legrégibb szakrális épülete, melynek restaurálása éveken át tartott. Az elmúlt időszakban megújult a torony, a tetőszerkezet, a lelkészlak, a belső falak és az elektromos hálózat, valamint restaurálták a templom különleges,
18. századi festett díszítőelemeit és kazettáit is. A gondos restaurátori munkával nemcsak az épület állagát őrizték meg, hanem azt a szellemi és kulturális örökséget is, amely évszázadok óta a helyi közösség identitásának alkotóeleme.

A templom avatóünnepségére szombaton került sor

A liturgiát Szőnyi Tamás borsod-gömöri esperes vezette. Igét Szenn Péter, a HRKKE püspöke hirdetett, míg Kolumbán Gábor, a Tiszáninneni Egyházkerület püspökhelyettese templomszentelő imádságot, Wébel Zsolt baranyai esperes pedig orgonaszentelő imádságot mondott.

Szenn Péter püspök lapunknak úgy fogalmazott: a hálaadó istentisztelet nem csupán szívet melengető, hanem közösséget formáló, a népet megmozgató alkalom, amikor a jelenlévők együtt adnak hálát Istennek mindazért a jóért, amelyben részük lehetett.

Kiemelte: a templomot nem csupán téglák és új vakolat alkotja, hanem azoknak a szorgalmas embereknek az áldozatos munkája is, akik – Isten ajándékaiként – hozzájárultak ahhoz, hogy az épület régi dicsőségének fényében tündökölhessen.

A püspök elmondta: a horvát kormány az utóbbi tíz év folyamán mindösszesen 223 ezer euróval, a magyar kormány pedig 323 ezer euróval támogatta a felújítást, míg a rétfalusi református egyházközség 50 ezer euróval járult hozzá a munkálatokhoz. A restaurálás során minden részletre ügyeltek, hogy a templom valóban méltó módon újuljon meg.

Szenn Péter: A felújítások Jankovics Róbert alázatos, kitartó és tudatos munkájával valósulhattak meg

Szenn hangsúlyozta: a folyamatban kiemelt szerepet vállalt Jankovics Róbert, a horvátországi magyarok parlamenti képviselője, akinek alázatos, kitartó és tudatos munkája nyomán sorra valósulhattak meg templomfelújítások.

A felújítás egyik különleges felfedezése is szóba került: a Mózes-széken, a papi padon egy igeversre bukkantak Pál apostol thesszalonikiakhoz írott második levelének harmadik fejezetéből: „És végül testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőíttessék, ahogy nálatok is.” Szenn Péter szerint a sorok arra emlékeztetnek, hogy még Pál apostol is imádságot kért – mert szükség van arra, hogy egymásért tudjunk imádkozni, és hogy Isten dicsősége láthatóvá váljék ebben a világban.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét Matijević Olivér ügyvezető elnök képviselte, aki elmondta: a szervezet a magyar oktatás, a kultúra- és hagyományőrzés ügye mellett a magyar hitélet támogatására is prioritásként tekint. Úgy fogalmazott, a hitközösségek a magyarság megmaradásának egyik pilléreként hozzájárulnak ahhoz, hogy még sokáig felcsendülhessenek a magyar énekek a templomokban. Háláját fejezte ki a horvát és a magyar kormánynak a közös támogatásért.

Az ünnepség főszónoka Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára volt. Beszédében hangsúlyozta: a határon túl élő magyar közösségek megmaradásának egyik alapfeltétele az egyházak jelenléte és megerősödése.

– Hála Istennek, itt, Horvátországban is sorra újulnak meg templomaink összefogással, az itteni magyar képviselő, a horvát kormány és a helyi egyházak közreműködésével. Én azt gondolom, hogy ez egy csoda. Valóságos csoda: egy több mint 250 éves templom szépült meg. Isten áldja az itt élőket, akik ragaszkodnak magyarságukhoz, hitükhöz és ahhoz az erőhöz, amely minket, magyarokat egy évezrede éltet ezen a vidéken, és amire oly nagy szükségünk lesz a következő évezredben is, békességben és közösségben más népekkel – nyilatkozta lapunknak Soltész Miklós.

Köszöntőbeszédet mondott dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, továbbá a program részét képezte dr. Nyári Denisz, az eszéki egyetem történészprofesszorának előadása, a kárpátaljai BorzsoVári zenekar pedig énekszolgálatával erősítette a hitet a jelenlévők szívében.

A templom avatóünnepségén jelen voltak baranyai és szlavóniai református hívek, a régió magyar egyházközségeinek lelkészei, de megtisztelte jelenlétével az alkalmat többek között Andel Ilona Hedvig, a rétfalusi egyházközség nyugalmazott lelkipásztora, Magdó János eszéki magyar főkonzul, Almási Róbert, a Diakovár-Eszéki Főegyházmegye horvátországi magyarokért felelős referense és Tihomir Florijančić, Eszék városi tanácsának elnöke, valamint Ivana Sudić, az eszéki műemlékvédelmi hivatal vezetője Nina Obuljen Koržinek kulturális miniszter asszony küldöttjeként.