Új viselet a várdaróci tánccsoportnak

479
09-viselet

Az év elején alakult meg a Várdaróc Magyar Kultúregyesület női hagyományőrző csoportja, akik hamarosan a közönségnek is bemutatkoznak első koreográfiájukkal. A múlt héten pedig az új viseletet is felpróbálhatták, amely a Bellyei járás támogatásából készült.

Az idén tízéves fennállását ünneplő Várdaróc Magyar Kultúregyesület keretei között az év elejéig ifjúsági tánccsoport és gyermektánccsoport működött, januárban aztán egy újabb szekcióval bővült az egyesület, megalakult a női hagyományőrző csoport.
Szalai Fábián Margit, a csoport vezetője elmondta, február óta rendszeresek az összejöveteleik, ahol Ognjenović Kettős Zsuzsanna tanárnő segítségével egy sárközi koreográfiát tanulnak. Nagyon jól haladnak a tánccal, így hamarosan a közönségnek is bemutatkoznak. Ennek már a viselet hiánya sem lehet akadálya, a múlt héten elkészültek a fellépőruhák is, melyeknél törekedtek arra, hogy a vidék egykori női viseletéhez hasonlítsanak. Margit hozzátette azt is, hogy már több felkérést kaptak vendégszereplésre is, a hazai közönség előtt pedig az augusztus végi néptáncfesztiválon lépnek majd föl.

 

09-viselet-2

 

{fcomments}