Új alkotásokat vetítettek az idei Magyar Filmnapokon

158
06-filmnap-lasko

Október 20-24. között került sor az idei Magyar Filmnapokra a HMDK pélmonostori alapszervezetének és a Baranya-film Klubnak köszönhetően. Idén elsősorban újabb, 2000 után készült filmeket láthattak azok, akik ellátogattak a pélmonostori Mikro-moziban tartott vetítésekre.

A HMDK pélmonostori alapszervezete és a Baranya-film Klub idén is Magyar Filmnapokat rendezett, amelyre a pélmonostori Mikro-mozi termében került sor. Hétfőtől péntekig naponta egy-egy filmet vetítettek.
Kucsera Dezső, a Baranya-film Klub elnöke elmondta, idén az újabb filmek közül válogattak. Egy kivételével – a Szemes Mihály rendezte Kincskereső kisködmön (1973) – mindegyik 21. századi alkotás. Így az említetten kívül a Sorstalanságot, az Isteni műszakot, A nagy füzet és A berni követ című filmeket láthatták, akik a héten ellátogattak a pélmonostori vetítésre. A berni követ idei film, méghozzá történelmi thriller, amely a berni magyar követség elleni 1958-as támadásról szól. Mivel a magyar filmnapokat mindig az október 23-ai nemzeti ünnep köré szervezik, általában szerepel az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó film is a kínálatban.
– Az idei filmnapoknak rendhagyó módon a részét képezte egy kihelyezett vetítés is, erre a Laskói Általános Iskolában október 23-án került sor – a Szabadság, szerelem című filmet nézhették meg a diákok, amelynek a cselekménye az 56-os forradalom és szabadságharc idején játszódik – nyilatkozta Kucsera Dezső.
A Baranya-film Klub immár tíz éve minden októberben megrendezi a Magyar Filmnapokat, remélhetőleg a tizenegyedik sem marad el.

 

{fcomments}