Eszék – Július 11-én tartotta soros ülését a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának elnöksége, ahol szó volt többek között a szakmai szervezet fennállásának 10. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi ülésről, amelyre novemberben kerül majd sor.
A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának elnöksége július 11-én tartott ülésén az elmúlt időszak eseményeit, rendezvényeit értékelték, majd a tervekről esett szó. Ősszel két fontos eseményre is sor fog kerülni a HMPF szervezésében.
– Megalakulásunk 10. évfordulóját ünnepeljük idén, ebből az alkalomból ősszel egy nagyszabású ünnepi ülésre kerül majd sor, valószínűleg novemberben. Természetesen meghívjuk a Kárpát-medencei testvérszervezetek képviselőit, valamint magyarországi partnereinket, támogatóinkat is. A következő, augusztusi ülésünkön fogjuk kidolgozni a rendezvény pontos „menetrendjét” – nyilatkozta lapunknak Csapó Nándor, a HMPF elnöke.
A fórum elnökétől azt is megtudtuk, hogy az eddig megszokott, nyári időponttal ellentétben idén a Merki Ferenc Anyanyelvápoló Szemlét is ősszel rendezik. Az idei szemle szintén jubiláris lesz, hiszen immár tizedik alkalommal mutatkozhatnak be az anyanyelvápoló csoportokban tanuló gyerekek.