Szombaton üléseztek a vörösmarti tűzoltók; számos tervet, célt tűzött ki maga elé a közelmúltban újjáalakult szervezet, melyekről Dobszai Csaba elnök számolt be lapunknak.
A szombaton tartott éves közgyűlésen jelen volt többek között Zdenko Čarapar, az Eszék-Baranya megyei tűzoltó-egyesület elnöke, Csete Renáta, a baranyai tűzoltó-egyesület titkára, a környékbeli tűzoltószervezetek, valamint a falu civil szervezeteinek képviselői is. A tanácskozás keretében emlékplakettet adományoztak Golub Istvánnak sok éven át tartó áldozatos munkájáért, aki korábban elnöki pozíciót is betöltött a vörösmarti tűzoltószervezetnél.
A szervezet egyik terve, hogy további helyiséggel bővítik a tűzoltóotthont, a célnak megfelelne egy felújításra váró, kisebb garázshelyiség közvetlenül a meglévő mellett.
– Egyesületünknek jelenleg kb. harminc tagja van, és a hamarosan sorra kerülő orvosi és tűzoltóvizsgákat követően összesen tizenhárom, éles helyzetben mozgósítható tűzoltónk lesz. Hosszabb távú terveink között szerepel női, férfi- és gyerekcsapat létrehozása is. Ellátogatnánk a vörösmarti általános iskolába, hogy bemutassuk tevékenységünket, felkeltsük a gyerekek ez iránti érdeklődését – nyilatkozta lapunknak Dobszai Csaba egyesületvezető, aki 2010 óta tagja a vörösmarti szervezetnek, és hétéves kora óta tevékenykedik tűzoltóként.
A nagy múltú egyesületben júniusban került sor vezetőségváltásra, tagjai azóta lelkesen dolgoznak azon, hogy ismét aktív „lánglovagjai” lehessenek falujuknak.


