Juli falusi lány volt, de a sors kegyéből igazi világi nővé vált. De soha nem feledte el gyermekkori pajtásait, minden évben megszervezte a nagy találkozásokat. Sokszor felidézte gyermekkorát, és úgy érezte, milyen jó volt, hogy lánynak született. Játszhatott fiús játékokat a fiúkkal, de ők nem játszhattak lányosat. Ha fára mászott, ha bunkert épített, akkor azt mondták: hűha, milyen életre való ez a kislány!
Ahogy nőtt, lehetett sírós, toporzékolós, okoskodó, mert a lánynak, nőnek ki szabad fejeznie az érzelmeit… A határozottságot előnynek érezte. Fiatal lányként fennhordta az orrát. Játszott a fiúkkal, magabiztossága elriasztotta azokat, akiket úgyis lerázott volna. De nagylányként tudott nagyon szerelmes is lenni.
Aztán jöttek az új szerelmek, új csalódások, de az óriási ábrándok is. Elsodorta az élet külföldre, ahol házasságot kötött élete párjával. Egyetlen lánya született, aki még boldogabbá tette. Szeretetben nevelték fel a férjével, és a tanulmányai befejezése után mindjárt férjhez is ment.
Ketten maradtak. Azt hitte, férjével fogja megvalósítani utazási terveit, de az nem tudta legyőzni a halálos kórt. Megözvegyült. Julinak ez volt élete legfájdalmasabb időszaka. Aztán megtalálta a megnyugvást.
Jól érezte magát mint nő, mert gyengédséget kapott, ha kért. Anyának, nagyinak is szólítják, de ennek ellenére ő most már csak nő akar lenni. Nem önzésből, hanem mert eljött az az idő, amikor csak magára akar gondolni, és átengedni magát az élet nyújtotta örömöknek.
Szép összegű özvegyi nyugdíjából jómódban él. Pazarul berendezett lakásában úrnőnek érzi magát. Mindent megtehet most már, amire csak vágyakozott. Külföldi utazásokon vesz részt, és élvezi az egzotikus helyeket, amelyeket eddig csak képeken látott. Lapozza a fényképalbumot: a Niagara-vízesésnél áll. Minden utazás egy ajándék. A családi képeknél elmélázik – soha nem engedte magát kifosztani sem anyagilag, sem lelkileg. Segített, ahol kellett, „unokázott”, ha úgy adódott, de a szabadságát nem adta fel még a gyermeke kedvéért sem. De segítette, hogy talpra álljon a saját erejéből.
Úgy érezte, még nem olyan öreg, hogy ne engedjen meg magának egy-egy kisebb szerelmi kalandot. Imádta a társaságot, ahol mindig megtalálta önmagát. Boldog volt és elégedett. Nem gyötörte már magát fogyókúrával – nem azért, mert nem törődött a külsejével, hanem mert már nem terhelte magát semmilyen sanyargatással. Mindent megvett és megevett, amire éppen vágyott. Úgy érezte, jól cselekszik, most volt elégedett női mivoltával. Élvezte a szabadságot és hálát adott a sorsnak, hogy egész élete egy megvalósult álom tulajdonképpen. Emlékei közt nem talált semmi olyant, ami nagyon szomorúvá tette volna.
Elégedetten csukta be az albumot, és egy enyhe sóhaj kíséretében azt suttogta: mégis jó nőnek lenni!
