„Tudással a könnyebb boldogulásért”

0
104

A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) Tudással a könnyebb boldogulásért címmel hirdetett idén is pályázatot.
A horvátországi, magyar tannyelven tanuló, jó képességű és kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő tanulókat jutalmazták.

A horvátországi magyar pedagógusok szakmai szervezetének elévülhetetlen érdemei vannak az itteni magyar közoktatás minőségi fejlesztése terén. Évente számos továbbképzést szerveznek a pedagógusoknak, a diákoknak pedig szemléket, versenyeket. Az éves, rendkívül gazdag programjuk megvalósításához szükséges támogatásokhoz anyaországi pályázati lehetőséget igyekeznek kihasználni, többek között ezekből valósítják meg negyedik éve a Tudással a könnyebb boldogulásért elnevezésű pályázatukat is, amelyre a horvátországi, magyar tannyelven tanuló, általános iskolai 6-8. és középiskolai 2-4. osztályos tanulók jelentkezhetnek.

– Évek óta igyekszünk különböző módon megjutalmazni a jól tanuló diákokat. Ezekkel a támogatásokkal azt  nyomatékosítjuk, hogy nem kerülnek hátrányos helyzetbe, nem fognak kevésbé érvényesülni, ha mindvégig magyarul tanulnak az iskolában. Valamint hogy régiónkban továbbra is előny, szinte kincs, ha valaki jól beszéli mindkét nyelvet – mondta Csapó Nándor, a HMPF elnöke.

A megjelölt határidőig 14 jó képességű és kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tanuló jelentkezett a pályázatra, mind eleget tettek a követelményeknek, így összesen 12 általános iskolás és két középiskolás tanuló részesült 600 kúnás támogatásban és taneszközcsomagban.

Az ösztöndíjpályázatot a „nemzeti fontosságú intézmény” keretből és a Bethlen Gábor Alapnál elnyert támogatásból hirdették meg.