TRAGÉDIA: leégett az istállója a nagybodolyai Lengyel családnak

379

NAGYBODOLYA – Pénteken a hajnali órákban tűz pusztított a tejtermeléssel foglalkozó Lengyel család farmján. A kár hatalmas, sajnos számos jószág is elpusztult a tűzben. A család megélhetése került ezzel veszélybe.

A nagybodolyai Lengyel Györgyről és családjáról nemrég írtuk meg, hogy minden tagja részt vesz példás gazdaságuk működtetésében. Nemrég sikerült az Economica Hungarica Alapítványnál elnyert jelentős támogatásnak köszönhetően sajtüzemet és -boltot nyitniuk Nagybodolyán. A mintegy 600 000 euró értékű fejlesztéssel, amit részben támogatásból, részben pedig önerőből és hitelből oldottak meg, nyolc magyar alkalmazott megélhetését biztosítják. A sikertörténetet a múlt héten azonban tragédia árnyalta be, hiszen a csütörtökről péntekre virradó éjjel, egyelőre ismeretlen okból, a farmjuk istállója leégett, aminek következtében nem csak óriási anyagi kárt szenvedtek, de a jószágállományuk egy része is odaveszett.

A kiérkező környékbeli tűzoltók sem tudták időben megfékezni a rövidesen éjfél után felcsapó lángokat, amelyek pillanatok alatt elborították a család farmjának istállóját. Öt település (Pélmonostor, Nagybodolya, Izsép, Hercegszőlős és Baranyabán) több mint 30 tűzoltója küzdött a helyszínen. A tűzben három fejőstehén és tíz borjú pusztult el, valamint több állat megsérült. A tehenek ugyan a szabad kijárás miatt el tudtak menekülni, de a borjúk bokszokban voltak, így esélyük sem volt a túlélésre a mindössze néhány perc alatt szétterjedő tűzben. Ugyan a családi házuk néhány méterre van csak a tűz helyszínétől, de még így sem tudták megakadályozni a katasztrófát. A kár mértékét egyelőre nem állapították meg, de az istálló értékét nemrég becsülték fel 8 millió kúnára.

Lengyeléknél immár a harmadik generáció foglalkozik tejtermeléssel. A Bellye Rt. után Baranya legnagyobb termelői, akiknek a háborús időszak után tíz évébe telt a jószágállomány felfejlesztése 5 tehénről 270 egyedre, amelyből 120 a fejőstehenén.

A tragédia megrázta a családot, amely már 20 éve tejtermelésből él, és csak nemrég kezdték el tejtermékeik árusítását nagybodolyai sajtüzemükben és -boltjukban, valamint a pélmonostori termelői piacon. A faluból és a környékről, aki csak tehette, a család segítségére sietett, és már adományokat is gyűjtöttek.

Lengyeléknek jelenleg nagy szükségük lenne építőanyagra, hogy mielőbb fel tudják újítani a jószágállomány istállóját. Aki ebben a család segítségére tud sietni, azokat kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot Lengyel Melittával a 099/416 3664-es mobilszámon.