Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye

0
44

A Hungarikum Bizottság Lakiteleken megtartott múlt csütörtöki ülésén egyhangúlag döntött a Magyar népmesék rajzfilmsorozat hungarikummá nyilvánításáról. A tanácskozáson részt vett a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének delegált tagja, a Horvátországi Magyar Nemzetrész Értéktár elnöke, Pajrok Andor is.

A Hungarikumok Gyűjteményébe így jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett.

A Hungarikum Bizottság ülésén Nagy István agrárminiszter, a testület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk egyik alapját képezik. Hozzátette: a rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait.

A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázaton résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást. A tárcavezető kiemelte: a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület alig néhány óra alatt lezárt. Kifejtette: a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, ezzel a belföldi turizmus erősítéséhez is.

A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került a Jászkürt – Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és Vitéz László – bábjáték, a Magyar Értékmentő Műhelyként Működő Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.

– A Magyar népmesék rajzfilmsorozat nemzeti identitást erősítő szerepe megkérdőjelezhetetlen, különösen igaz ez a határon túli magyar családokban nevelkedő gyermekekre. A magyar népmesék képi, rajzi, elbeszélő és tartalmi kerete magyarságunk, a magyar nyelv megmaradását segíti, így nagyon örülünk a felterjesztésnek és hungarikummá nyilvánításának – mondta Pajrok Andor.