Több százan vettek részt a jubileumi Konzul Kupán Hargitafürdőn

34

A hideg idő ellenére több százan vettek részt a jubileumi, tizedik Konzul Kupán szombaton az erdélyi Hargitafürdőn.

A magyar kormánynak nagyon fontos, hogy támogassa a téli sportokat Székelyföldön, legyen az jégkorong, sí vagy korcsolya – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek, miután megnyitották a Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa és partnerei által szervezett X. Konzul Kupa síversenyt. A biatlonpályánál tartott nyitóünnepségen Potápi rámutatott: „A nemzeti összetartozás egyik fontos színtere a sport”. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években a magyar kormány és a magyarság Kárpát-medence-szerte sokat tett azért, hogy a nemzeti összetartozás érzését, élményét megerősítse.

Fontos közös eredménynek nevezte, hogy a magyar versenyzők magyar és román színekben is, akár szerb, szlovák színekben, „de magyar szívvel” ott vannak a világversenyeken, a bajnokságokon. Örömét fejezte ki, hogy sok a gyerek résztvevő, akikből a jövőben akár olimpiai bajnokok is lehetnek – fogalmazott.

„Szeretjük a sportot, ha mínusz 20 fok is van” – mondta Novák Károly Eduárd romániai sportminiszter a szombat reggel Csíkszeredában mért értékre utalva. Emlékeztetett, hogy Tófalvi Éva sílövő Hargitafürdőről indult, így példakép az itteni gyerekek számára, hogy ők is lehetnek bajnokok. A versenyzőket Gyurta Dániel úszó olimpiai bajnok is üdvözölte, örömének adva hangot, hogy sok gyereket, fiatalt lát, akik továbbviszik a sportmozgalmat.

Tóth László csíkszeredai főkonzul kijelentette: a sport nemcsak megerősíti az ember karakterét, építi a lelkét, de a közösen megélt sport a közösséget is építi. „Ez a közösség, bár sokan vitatják létét és tagadják megnevezését, él, erős és határozott karakterrel és identitással rendelkezik” – fogalmazott. A főkonzul az MTI-nek elmondta: a hargitafürdői verseny célja megmutatni, milyen nagy beágyazottsága van a téli sportoknak Székelyföldön, valamint lehetőséget biztosítani a székelyföldi síklubokba járó gyerekeknek a versenyzésre. Hargitafürdő kiváló helyszín erre, biatlonpálya és több lesiklópálya is van – mondta.

Úgy értékelte, nagyon sikeres volt az idei rendezvény, a több száz résztvevő szép időben, nagyon jó minőségű pályán versenyzett. A rendezvényen több székelyföldi sportoló, Miklós Edit, Tófalvi Éva, Bónis Attila és Bónis Annamária is jelen volt. Ők adták át a díjakat a versenyző gyerekeknek. A nemzetpolitikai államtitkárság által évről évre támogatott Konzul Kupán idén sífutó és műlesikló versenyt szerveztek. A lesikló számban 13 korcsoportban mintegy 180, a sífutóverseny kilenc korcsoportjába 150 versenyző nevezett be.