Több mint százmillió euró reptérfejlesztésre

0
11

Jelentős uniós forrást biztosít a horvát kormány az ország repülőtereinek fejlesztésére, három légikikötőnek is juthat a pénzből.

Az Ex-Yu Aviation az illetékes horvát minisztérium tájékoztatására hivatkozva arról számolt be, hogy az ország rendelkezésére álló uniós alapokból 132 millió eurót fordítana a kormány repülőterek fejlesztésére.

A zadari, spliti és dubrovniki légikikötőkben már bejelentett új utasterminálok építése után is folytatni kell a fejlesztéseket a következő időszakban – közölte a tárca.

A források legnagyobb részét a zadari repülőtér kifutópályájának és forgalmi előterének bővítésére, valamint a rijekai, az eszéki, és a Mali Lošinj-i létesítmények kapacitásfejlesztésére költik.

A tavaly bejelentett tervek szerint Zadar repülőterén egy kilenc utasbeszállító híddal rendelkező új terminált építenének, és 700 méterrel meghosszabbítanák a futópályát. A tervezett költség 70 millió euró.

Eszéken a meglévő kapacitások átszervezésével újítanák fel a meglévő terminált, hogy csökkenthető legyen a fenntartási költség, a belföldi és nemzetközi utasokat pedig elválasztanák egymástól. Rijekában a műszaki területeket bővítenék.

A portál az Oxford Economics elemzésére hivatkozva azt írta, a repülőterekhez szorosan kapcsolódó cégek és léginavigációs szolgálatok 10 ezer, az országba érkező turisták 19 ezer, a teljes légiközlekedési szektor összesen 35 ezer munkahelyet támogatott Horvátországban, a szektor az ország teljes GDP-jének 2,5 százalékát adta a járvány előtt.