Február 27. és március 1. között rendezték meg az eszéki Gazdasági Központban a 32. Tavaszi és a 26. Kézműves Vásárt, amely az Economica Hungarica Alapítvány szakmai programjának köszönhetően idén is alkalmat nyújtott a drávaszögi és szlavóniai magyar termelők bemutatkozására.
Az eszéki Gazdasági Központ adott otthont a térség egyik legjelentősebb gazdasági rendezvényének, amely immár több mint három évtizedes múltra tekint vissza. A Tavaszi Vásár az évek során Kelet-Horvátország meghatározó kiállítói és értékesítői eseményévé nőtte ki magát, nemzetközi érdeklődéssel és széles szakmai kínálattal.
A háromnapos rendezvény pénteki, ünnepélyes megnyitóján ez alkalommal is több mint 200 kiállító vett részt. A vásár kínálatának sokszínűsége igen meggyőző volt: a mezőgazdasági termelők és családi gazdaságok (OPG-k) hagyományos és őstermelői árucikkei mellett kézműves portékák, háztartási eszközök, építőipari és lakberendezési termékek is helyet kaptak. A nagy múltú rendezvény következetesen törekszik a mezőgazdasági termelés és a kisvállalkozások támogatására, a tudás- és tapasztalatcsere ösztönzésére, valamint új üzleti lehetőségek megteremtésére.
A rendezvényen ezúttal is képviseltették magukat magyar termelők, akik az Economica Hungarica Alapítvány szakmai programjának köszönhetően ingyenesen állíthattak ki. A program célja, hogy szakmai támogatással, megjelenési lehetőséggel és kapcsolati tőkével segítse a horvátországi magyar vállalkozókat, termelőket.
A résztvevők szerint a vásár kiváló alkalom arra, hogy új vevőket szólítsanak meg, szélesebb közönség előtt mutassák be termékeiket, és üzleti kapcsolatokat építsenek ki. Kiemelték: az Economica Hungarica Alapítvány támogatása nélkül a kisebb gazdaságok jóval kevesebb eséllyel vehetnének részt efféle rangos rendezvényen.
A Tavaszi Vásár nem csupán kereskedelmi esemény, hanem a térség gazdasági potenciáljának fokmérője is, amely évről évre bizonyítja, hogy a hagyomány és az innováció kéz a kézben járhat. Az idei rendezvény ismét nyilvánvalóvá tette: a magyar termelők jelenléte szerves részét képezi a régió gazdasági és közösségi életének. (














