Több helyütt is kitáncolták a májusfát

0
72

A múlt hétvégén, illetve a hét elején került sor a májusfák kitáncolására Csúzán, Nagybodolyán, Kopácson, Vukováron és Szentlászlón. Valamennyi helyszínen vidám, zenés rendezvény keretében zajlott az esemény.

A májusfaállítás hagyományát egész Európában ismerik, mindenütt a tavasz köszöntése, a természet megújulásának a jelképe, de szerelmi ajándék is egyben. A népszokás még mindig él a Drávaszögben és Szlavóniában is, igaz, ma már az a gyakoribb, hogy közös májusfát állítanak a faluközpontokban – általában a kultúregyesületek aktivistáinak a szervezésében -, melyeket aztán kisebb ünnepély keretében táncolnak ki.

Májusfa-kitáncolás Csúzán a nagybodolyai zenészek közreműködésével…

Ilyen, közösségi májusfák díszítették Csúzát is május első napjának reggelén. A faluközpontban a Csárdás népi tánccsoport tagjai, a Kossuth-háznál pedig az Ács Gedeon Magyar Ifjúsági Egyesület szervezte az eseményt. A májusfák kidöntése jóval „hangosabb” esemény volt, melyen részt vettek a Csárdás táncosai mellett a Jókai Mór Kultúregyesület Hajnalcsillag gyermektánccsoportjának a tagjai is. A zenéért Keresztes József és zenekara felelt Nagybodolyáról, akik addig húzták, amíg a felnőtt táncosok legénytagjai ki nem döntötték a májusfát. Majd a HMDK csúzai közösségi épülete, a Kossuth-ház előtti májusfát is kitáncolták, az eseménynek mindkét helyen népes nézőközönsége is volt.

- Reklám -

– Hagyományőrző csoportként nemcsak az a feladatunk, hogy Kárpát-medencei magyar néptánc-koreográfiákat tanuljunk és mutassunk be, hanem az is célunk, hogy őrizzük saját hagyományainkat, mint például a locsolkodás vagy a májusfához köthető szokások. Örülök, hogy még mindig van májusfája a falunak, melynek kidöntésére most is összegyűlt a falu apraja-nagyja, szerencsére most már ezt lehetővé teszik a körülmények – nyilatkozta lapunknak Fica János, a Csárdás elnöke.

…Nagybodolyán a Csárdás körtáncával

A csúzai májusfa-kitáncolás után Nagybodolyán folytatódott a program. A drávaszögi kis faluban több májusfa is állt, a központban, a tűzoltóság udvarában lévőt a Hagyományőrző Egyesület állította.

Természetesen itt is a nagybodolyai zenészek húzták a talpalávalót, és a Csárdás táncosai járták a körcsárdást.

– Régen a májusfát a legények állították a nagylányoknak, ma viszont már olyan kevesen vagyunk a faluban, hogy az udvarlási céllal történő faállítás ritkaságszámba megy. A hagyományőrző egyesület viszont egy szép rendezvényt kerekített a történet köré, mely jó alkalom arra, hogy összegyűljön a falu népe, erre az utóbbi időben úgyis ritkán volt lehetőség – nyilatkozta lapunknak Keresztes József, az esemény házigazdája.

Az eseményen többek között Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, a HMDK elnöke köszöntötte a résztvevőket, méltatva a kultúregyesület és a zenészek hagyománymegtartó szerepét. Jelen volt az eseményen Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke és Eva Balatinac, a darázsi járási tanács elnök asszonya is.

Kopácson az óvodásokat vonják be a májusfához köthető hagyományápolásba

Kopács központját is szép, magas májusfa díszíti minden év ötödik hónapjában, melynek állítását a helyi HMDK-alapszervezet vállalja.

Farahó Zsolt, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, az erdőben kivágott fát ma már traktorral viszik a faluba. Ezt a feladatot a kopácsiak régen csónakkal oldották meg.

A májusfát most hétfőn döntötték ki, de ebben az „akcióban” már részt vettek a helyi óvodások is. A kopácsi óvoda nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a legkisebbeknek továbbadják a helyi hagyományokat. A májusfa kidöntése után vacsorával folytatódott a program, melyre a kopácsi HMDK-alapszervezet nemrég átadott, új székházában került sor.

Vukovár: „A férfiak baltával, az asszonyok nótával…”

A Vukovári Magyarok Egyesülete minden évben állít májusfát székházának a kapujába. Az eseményt, mellyel egyedülállóak Vukováron, mindig nagy érdeklődés övezi, sokan kíváncsiak erre, a városi közegben ismeretlen hagyományra.

Jakumetović Rozália, az egyesület elnök asszonya hangsúlyozta, a májusfaállításnak elsősorban mégis az a szerepe az egyesület szempontjából, hogy tagjai őrizzék magyar identitásukat.

A vukovári magyarok is a hét elején döntötték ki májusfájukat.

– A férfiak baltával álltak a feladathoz, mi, asszonyok nótával és tánccal buzdítottuk őket a munkára – tudtuk meg az egyesület vezetőjétől.

Szentlászló: a májusfaállítás és -kitáncolás az összefogást is jelképezi a „koronahelyzetben”

Szentlászlón a művelődési ház előtt állítottak májusfát a helyi Petőfi Sándor Kultúregyesület aktivistái, melyet a hónap utolsó napján táncoltak ki a szervezet táncosai. Tagjaik számára mindez nemcsak a hagyománytisztelet miatt volt fontos, hanem az összefogást is jelképezi, amelynek szerepe felértékelődik a koronavírus-helyzetben.