Tizenkét év után újra magyar est volt Kácsfaluban

0
55

A Kácsfalusi járás magyar kisebbségi önkormányzatának a szervezésében 12 év után először volt magyar est Kácsfaluban. A jó hangulatú rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, ezért szinte biztosak lehetünk a folytatásban.

Kácsfalu nevét (Jagodnjak) a 13. században említik először e formában. A település elnevezése onnét eredeztethető, hogy a falu környékén egykoron nagy nádas terült el, ahol rengeteg vadkacsa tanyázott. E tájon a török időkig kizárólag magyarok éltek, akik a veszedelem elől elmenekültek, helyükre a 18. században szerbeket és németeket telepítettek. Utóbbiakat a második világháború után elüldözték, így ma már többségében szerbek lakják a települést. A magyarság a járásban csak szórványként van jelen, több mint egy évtizeddel ezelőtt számuk annyira lecsökkent, hogy már kisebbségi önkormányzatot sem állt jogukban alakítani. Több mint 12 év után a járásban élő magyarok aránya elérte a 3%-ot, ezért most ismét van kisebbségi önkormányzatuk. A HMDK által vezetett testület ennek örömére felelevenítette a kácsfalusi magyar estek hagyományát, melyekre azelőtt rendszeresen sor került a faluban.

– Nagy öröm számunkra, hogy 12 év után ismét tudtunk magyar kisebbségi önkormányzatot alakítani a járásban. Sajnos ahhoz túl kevesen vagyunk, hogy egyesületet hozzunk létre, ezért a helyi magyarság egyetlen önszerveződési lehetősége a kisebbségi önkormányzat. Amikor sok évvel ezelőtt belekezdtünk a magyar estek szervezésébe, ezt azért tettük, hogy megmutassuk az embereknek, bizony Kácsfaluban is élnek magyarok. Most, 12 év kihagyás után erre talán még nagyobb szükség van – mondta Sági Mária, a Kácsfalusi járás magyar kisebbségi önkormányzatának elnöke.

A magyar esten fellépett az újbezdáni művelődési egyesület minden szekciója, valamint a kiskőszegi Liliom tánccsoport tagjai is.

A rendezvényen részt vett Jankovics Róbert HMDK-elnök, valamint Pálinkás Krisztián és Sipos Sándor alelnökök is.

A rendezvényt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége támogatta.