Tizenhat személyt javasoltak ösztöndíjra

419

Január 19-én tanácskozott az Előértékelő Bizottság a horvátországi felsőoktatási intézményekben tanuló magyar diákok által beadott ösztöndíjpályázatokról Bellyén, a HMDK székházában.

A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem decemberben pályázatot hirdetett ösztöndíjra a szülőföldi felsőoktatási tanulmányok támogatása céljából a 2017-2018-es tanévben külhoni felsőoktatási alap-, mester/magiszteri vagy doktori képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, horvátországi állandó lakóhellyel rendelkező magyar nemzetiségű személyek számára.

A beérkezett pályázatokat múlt szerdai ülésén bírálta el az Előértékelő Bizottság, a végső döntést a budapesti Értékelő Bizottság hozza majd meg. A bizottság munkájában Horvátországból Csapó Nándor, Pasza Árpád és Varga Erna vettek részt, Magyarországról pedig Benked László, az EMMI Felsőoktatási Képzési Főosztályának ösztöndíjreferense, Csabáné Muzsnay Enikő és Aliszpahity Aurél, az ELTE Márton Áron Szakkollégium pályázati referensei, valamint Cseszregi Tamás, az ELTE oktatási igazgatója.

Csapó Nándor, a testület elnöke lapunknak elmondta, hogy idén a bizottság 16 személyt javasolt ösztöndíjra, közülük 9 alapszakos és 7 mesterszakos hallgatót részesítene támogatásban az aktuális tanévben.

Csapó Nándor

– A kérelmezők ezúttal is számos területről jelentkeztek, a bölcsészettől egészen az egészségügyig. Külön öröm számunkra, hogy az ország egész területéről érkeztek pályázatok, ezért több, a szórványban élő fiatal egyetemistát is javasolni tudtunk ösztöndíjra – nyilatkozta lapunknak Csapó Nándor, aki hozzátette, hogy a pályázat eredményéről a pályázók az adatlapon megadott e-mail-címükre kapnak majd értesítést.