Tíz éve találkoznak a Daróc nevű települések

0
109

A kezdeményező település, a magyarországi Tibolddaróc adott otthont a Kárpát-medencei Darócok újabb találkozójának. Az összejöveteleket 2012 óta tartják meg rendszeresen a Daróc elő- vagy utótaggal rendelkező települések képviselői.

Tíz évvel ezelőtt egy lelkes tibolddaróci csapat elindult, hogy „felkutassa” a Kárpát-medence összes Daróc nevű települését. A csapat hosszú utat járt be, melynek során sok-sok ismeretség, barátság kötődött, és amelynek az eredménye egy Kárpát-medencei szintű tájékozottság lett.
A Kárpát-medencei Darócok első találkozóját a kezdeményező Tibolddaróc település 2009-ben szervezte meg, majd pár év kihagyás után 2012-ben az akkor 800 éves fennállását ünneplő drávaszögi Várdarócon tartották meg a rendezvényt. Azóta rendszeresen találkoznak egymással a daróciak, minden vendéglátó település tartalmas programmal készül, a találkozókat pedig kopjafaavatással koronázzák meg.

A Daróc települések Eger közelében, a Bükk lábánál fekvő Tibolddarócon tartott találkozóján többek között felavatták a kopjafás emlékművet, amely a háromnapos programmal együtt méltóképen reprezentálta az elszakított országrészeken maradt testvértelepülések egységre törekvéseit s a határokon átívelő egymás iránti szeretet és tisztelet erejét. A találkozó mottója: „Amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk…” Ezt a vezérmotívumot vésték az emlékmű hátoldalára is.

A rendezvényen a fő hangsúly ismét az ismerkedésen, a kapcsolatépítésen volt, kötetlen beszélgetések révén tovább ápolták a korábbi találkozókon kialakult személyes, baráti kapcsolataikat.

– Elismeréssel és köszönettel tartozunk annak a lelkes tibolddaróci csapatnak, amely néhány éve elindult, hogy felkutassa a Kárpát-medence összes Daróc nevű települését, amelyből aztán egy határokon átívelő, összetartozást jelképező testvértelepülési kapcsolat alakult ki – mondta Micheli Zsolt, a várdaróci küldöttség vezetője.

Ezúttal is elégedetten zárták az eseményt azzal a reménnyel, hogy jövőre a felvidéki Panyidarócon ismét találkoznak. Várdaróc pedig 2021-ben ad otthont az eseménynek.