Tíz éve halt meg Holti Mária

382
09-holti-m

Makarska, Split – Holti Mária halálának tizedik évfordulóján a HMDK Split-Dalmát megyei szervezetének a képviselői megkoszorúzták az írónő sírját a makarskai temetőben, majd egyesületük székhézában is megemlékeztek róla, több írását is felolvasták.

Tíz éve, 2001 júniusában kísérték Holti Máriát utolsó útjára, amely a makarskai temetőbe vezetett. A gyászmenetben akkor is ott volt a Split-Dalmát megyei HMDK-szervezet  nagyszámú delegációja, akik ily módon is igyekeztek leróni tiszteletüket a magyar írónő előtt mindazért a szépért és jóért, amit megosztott az egyesülettel, különösen pedig azt a gazdag könyvtárat, amit ő adományozott az egyesületnek, és amely még mindig az olvasók rendelkezésére áll.

– Tíz év múlt el halála óta, és egyesületünkben minden évben megemlékezünk halála évfordulójáról, és megkoszorúzzuk a sírját minden év június 27-e környékén. Így volt ez most is: vasárnap egy hattagú delegáció elzarándokolt a makarskai temetőbe, ahol az ottani magyarok képviselőivel és az írónő lányával, Jurcsevics Brankával közösen róttuk le tiszteletünket Holti Mária síremlékénél. Sajnálatos, hogy a makarskai magyarok eddig nem is tudtak Holti Máriáról. Ez abból a beszélgetésből is kiderült, amit a megemlékezés után a makarskai magyarokkal folyattunk – mondta el lapunknak Kollár István, az egyesület elnöke, aki azt is hozzátette, hogy beszélgetésük során szóba került a kisebbségi önkormányzati választás is, valamint az egyesület munkájáról is beszéltek.

Aznap este pedig az egyesület székházában került sor megemlékezésre, ahol az írónő kevésbé ismert munkáiból olvastak föl,valamint Tolnai Ottó vajdasági író könyvének azt a részét, amely Holti Máriával és az egyesülettel foglalkozik.