Tíz év alatt több száz nő esett családon belüli erőszak áldozatául

136

Az elmúlt tíz évben Horvátországban 300 nőt ölt meg házastársa, partnere, fia vagy családtagja.

Ez a trend ugyan csökkenni látszik, tavaly mégis 11, az idén pedig eddig három nő vesztette életét családon belüli erőszak miatt – hangzott el nemrég a horvát parlamentben szervezett konferencián. A résztvevők megvitatták az Európa Tanácsnak a nők elleni erőszakról szóló egyezményét, és hangsúlyozták, hogy Horvátországnak mielőbb ratifikálnia kell a konvenciót. Mert annak ellenére, hogy a jogalkotás területén a nők elleni és a családon belüli erőszakra vonatkozó horvát törvények összhangban vannak az idevágó európai jogszabályokkal, a gyakorlat mást mutat.
Josip Leko házelnök kijelentette: „A nők elleni erőszak az emberi jogok megsértésének legelterjedtebb formája, és ez aggodalommal kell eltöltsön minket”.
Az elnök hozzátette: meggyőződése, hogy Horvátország hamarosan aláírja az egyezményt, amely Európa országainak legjobb modelljeit és gyakorlati szabályozásait tartalmazza ennek a súlyos társadalmi problémának a megoldására.
Ivo Jospović köztársasági elnök szerint „az erőszak annak a szégyene, aki elköveti, nem azé, aki ezt a gonoszságot elszenvedi, és ezt tudatosítani kell”.
Kijelentette: a nők ellen elkövetett erőszak mélyen gyökerezik nemcsak a horvát társadalomban, hanem világszerte, ám országról országra változik.
Az összejövetelen beszéltek még a ratifikálás folyamatának tapasztalatairól, más európai országok csatlakozásának elősegítéséről, valamint elemzést hallhattak Horvátország törvényeinek összhangba hozásáról az Európa Tanácsnak a nők elleni, illetve a párkapcsolati erőszak minden formája elleni hatékony fellépésről szóló egyezménnyel.

{fcomments}