Tisztújító közgyűlést tartott a sepsei HMDK-alapszervezet

61

A sepsei HMDK-alapszervezet tisztújító közgyűlésére hétfőn került sor, amelyen megerősítették tisztségében a következő négy évre is az elnökséget. Az egyesület első embere továbbra is Sipos Zoltán, aki tájékoztatta a közgyűlést a jövő évi tervekről.

A sepsei HMDK-alapszervezet hétfőn tartott tisztújító közgyűlésén a tagság egyhangúlag újraválasztotta a jelenlegi vezetőséget. Az újraválasztás ténye is azt mutatja, hogy a közösség értékeli a szervezet munkáját.

Sipos Zoltán, a szervezet régi/új elnöke a tavalyi évre vonatkozó tartalmi és pénzügyi beszámolót követően megköszönte a bizalmat, majd elmondta, hogy az alapszervezet továbbra is elkötelezetten fog dolgozni a helyi magyar közösség megerősítésén és hagyományainak megőrzésén. A közgyűlésen hangsúlyozták, hogy a helyi magyar közösség számára a HMDK alapszervezete nemcsak kulturális és hagyományőrző programokat biztosít, hanem a falu mindennapi életének egyik fontos szereplője is. Munkájuk révén számos rendezvény és közösségi esemény valósul meg, amelyek erősítik az összetartozás érzését és segítik a fiataloknak a közéletbe való bevonását is.

Az alelnöki feladatokat továbbra is Prosszer Horvatin Szanella és Dobszai László látják el. Az is elhangzott a közgyűlésen, hogy folyamatosan zajlanak a székházuk körüli munkák, de hamarosan indulnak a kártyaestek, és már az adventre is elkezdték az előkészületeket.

A közgyűlésen meghívott vendégként jelen volt Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke is.