Tisztújító közgyűlést tartott a Grubišno Polje-i Magyarok Közössége

31

Horvát Pavao és Tóth Sándor maradt a Grubišno Polje-i Magyarok Közössége elnöke és alelnöke.

A Grubišno Polje-i Magyarok Közössége másfél évtizede működik Gerbavácon (Grbavac), saját székházukban, a Bilogora nevet viselő tájházban. Az épületben egy néprajzi kiállítást rendeztek be, amely a vidéken élő magyarság tárgyi kultúráját hivatott bemutatni mintegy 1000 tárgyon keresztül. Az egyesület keretei között tánccsoport, énekkar és drámacsoport működik.

Szakcsoportjai számos alkalommal lépnek föl itthon és az anyaországban is, e vendégszerepléseket az általuk tartott rendezvényekre való visszahívással igyekeznek viszonozni. Egyik legjelentősebb programjuk az Ősz Gerbavácon elnevezésű rendezvény, amelyen saját egyesületeik mellett a környékbeli művészeti együttesek lépnek színpadra.

A szervezet közgyűlésén beszámoló hangzott el a múlt év eseményeiről, illetve vázolták az idei évre vonatkozó programtervet. Tisztújításra is sor került, amelynek keretében újraválasztották Horvát Pavaót a szervezet elnökévé, Tóth Sándor pedig az alelnöki tisztségét viszi tovább. Az ülésen részt vett Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, magyarságunk parlamenti képviselője és Furján Antal, a HMDK Belovár-bilogora megyei egyesületének elnöke, aki a Belovár-Bilogora megyei magyar kisebbségi önkormányzat alelnöke is.