A HMDK újgráci egyesülete múlt szombaton tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen ismét Szőlősi Istvánt választották meg a szervezet élére.
A Verőce-Dráva menti megyében élő maroknyi magyarság közösséggé kovácsolásában nagy szerepe van a HMDK újgráci egyesületének, amely megalakulása óta dolgozik azon, hogy ottani nemzettársaink a tömbmagyarságtól távol eső kis közösségben megmaradjanak.
A tisztújító közgyűlésen Szőlősi István, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Külön üdvözölte Mario Zagoracot, a Gradinai járás képviselőjét, Ivana Kovačot, a gradinai általános iskola igazgatóját, valamint Újgrác település képviselőjét, Albert Brođanacot.
Szőlősi beszámolóját követően az idei év programtervét is elfogadták azzal, hogy azt a járványhelyzethez alkalmazkodva valósítják majd meg. Ezután sor került a tisztújításra is, amikor is ismét Szőlősi István eddigi elnöknek szavaztak bizalmat.