Tisztújítás a pélmonostori HMDK-alapszervezetben

716
Jankovics

Múlt pénteken tartotta tisztújító közgyűlését a  HMDK 17 éve alakult pélmonostori alapszervezete. A tartalmi és pénzügyi beszámolók arról tanúskodtak, hogy rendkívül mostoha anyagi körülmények között kényszerül működni a szervezet.

A HMDK pélmonostori alapszervezete megalakulása óta száznál is több rendezvényt tartott – kulturálisakat és hagyományőrzőket, filmnapokat, kiállításokat, művésztáborokat, színházi előadásokat, évfordulós ünnepségeket stb. Nagy hangsúlyt fektettek a gyerekekkel való foglalkozásra – tanfolyamokat, hétvégi óvodákat, tanulmányi kirándulásokat szerveztek, és legjobb tudásuk szerint támogatták a pélmonostori általános iskolában folyó fakultatív magyarnyelv-oktatást. Az egyesület az érdekvédelmi tevékenysége révén is számos eredményt ért el.

Jankovics Róbert, akit a HMDK pélmonostori szervezete ismét elnöknek választott, elmondta, továbbra is mindent megtesznek a pélmonostori magyarság érdekeinek a képviseletéért néha több, néha kevesebb sikerrel.

– Ezen túl elsődleges célunk a magyar kultúra, hagyományaink, ünnepeink megtartása. Minden mérvadó városi szerv ismer bennünket és tudja, hogy vagyunk, és hogy a véleményünket nem mellőzhetik döntéseik meghozatalánál. Ígérem, hogy továbbra is hangosak és egyértelműek leszünk mindannyiunk érdekében – nyilatkozta a szervezet régi-új elnöke, Jankovics Róbert.

A HMDK-alapszervezet két alelnöke továbbra is Kovács Ferenc és Kovacsevity Anna maradt, míg a közgyűlés két új elnökségi tagot is választott Matijević Olivér és Sipos Nándor személyében.