A Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet a napokban tisztújító közgyűlést tartott, a beszámolók elhangzása után ismét dr. Sičajmov Ibolyát választották meg a szervezet vezetőjének, az alelnök pedig Kovačević Anna lett.
A Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet negyedszázados működése során számos rendezvényt valósított meg, különösen sikeresek voltak a hagyományainkat, szokásainkat bemutató kiállítások. A tárlatok mellett újabb ismeretek szerzését lehetővé tevő kirándulásokat, előadásokat és összejöveteleket szerveztek/szerveznek. Az anyaország és a Kárpát-medence magyar közösségeivel való kapcsolattartás mellett fontosnak tartják a környékbeli és a helyi szervezetekkel való együttműködést is, valamint igyekeznek a város által szervezett programokon aktívan részt venni és a helyi szervezetekkel is ápolni a jó kapcsolatokat.
Az elmúlt időszak legfontosabb eseményeit, az egyesület tevékenységét foglalták össze a nemrég tartott közgyűlésen, majd tisztújításra is sor került. A szervezet élére ismét dr. Sičajmov Ibolyát választották, aki korábban alelnöke volt az egyesületnek, majd Bábli Máriának, a nőegylet sokévi elnökének tavaly januárban bekövetkezett halála után választották meg elnöknek. A nőegylet alelnöke Kovačević Anna lett.
Az ülésen jelen volt Jankovics Róbert és Matijević Olivér, a HMDK elnöke és ügyvezető elnöke is.