Termőföld az agrármérnöki szak végzőseinek

238
LATHATAR-kato-bela

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány termőföld vásárlására készül, melyet az idén indított sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szak végzőseinek ad majd bérbe.
Kató Béla erdélyi református püspök, az alapítvány elnöke a Háromszék című napilapban azt nyilatkozta: „Aki ezen az egyetemen végez, olyan gazdaságot kell, hogy tudjon vezetni, amelyből ő maga megél, és még jó néhány embernek megélhetést biztosít, de fel is tudja venni a versenyt azzal a világgal, európai renddel, amelyben most vagyunk” – idézte Kató Bélát a napilap.
Az alapítvány egyébként nemcsak termőföldet, hanem erdőt is vásárol, hiszen erdőmérnöki szakot is kíván indítani Sepsiszentgyörgyön. A kuratórium elnöke elmondta, hogy a földek és erdők vásárlása mellett bíznak az adományozásban is. Hozzátette, az egyházak vagyona sem vásárlás útján, hanem adományokból gyarapodott az évszázadok során.
„Ha összehordanánk ezeket a javainkat, óriási eredménye lehetne, és biztosítani is tudjuk, hogy ez a föld nem lesz eladó, megmarad e közösség tulajdonában. Ahol föld van, ott élet születik, családok jönnek létre, és akkor majd lesz iskola is mellette, és sok-sok pozitív következmény származik majd ebből” – fogalmazott Kató Béla.
A püspök elmondta, hogy az első magyar nyelvű erdélyi agrárképzés hallgatói négy év múlva szereznek mérnöki oklevelet, van tehát idő gyarapítani a föld- és erdővagyont. Hozzátette, hogy egy Kolozsváron élő nyugdíjas tanár jóvoltából már meg is van az első húszhektáros földterület.