Hétfőn tartotta soros ülését az országos Kisebbségi Tanács (KT). Napirenden többek között az idei évre vonatkozó tevékenységi program, valamint a pályázatokat elbíráló bizottság ügyrendje volt. A pályázatok elbírálása után várhatóan majd idén is áprilisban születnek meg a támogatásokkal kapcsolatos döntések.
Az országos Kisebbségi Tanács elnöke, Aleksandar Tolnauer a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel telefonos ülést hívott össze.
Az ülésen megvitatták a Tanács idei évre vonatkozó tevékenységi programját, valamint szó volt a december 30-án záródó kiírásra beérkező pályázatokról is.
A kisebbségi szervezeteknek, intézményeknek egy hónap állt rendelkezésükre elkészíteni és benyújtani jelentkezéseiket a pályázatra.
Az állami költségvetésben idén támogatásokra 48,5 millió kúna áll rendelkezésre (5%-kal több, mint 2021-ben), míg a nemzeti kisebbségi szervezetek benyújtott pályázatai szerint nekik összesen több mint 62,9 millió kúnára lenne szükségük. A 20 nemzeti kisebbség 232 szervezete és intézménye összesen 1155 programra kért támogatást, és idén több mint félezer kulturális rendezvény megtartása szerepel a terveikben.
A beérkezett pályázatokkal kapcsolatban most is hangsúlyozták, hogy a támogatásokat odaítélő bizottság tagjai minden esetben a törvényeknek, a vonatkozó előírásoknak megfelelően hozták/hozzák meg döntéseiket, a szakmai szempontok figyelembevételével.
Jankovics Róbert, az országos Kisebbségi Tanács magyar tagja szerint a beérkezett pályázatok elbírálásánál az is szerepet játszik majd, hogy a 2021-es támogatást rendeltetésszerűen használták-e fel, erre a KT most is fokozott figyelmet fordít.
A napokban járt le az elszámolási határidő. A kormánytól rendelkezésre bocsátott összeg elosztásáról várhatóan áprilisban döntenek majd.