Tavaszi szél vizet áraszt – kórustalálkozó Eszéken

0
90

Negyedik alkalommal szervezte meg a Tavaszi szél vizet áraszt elnevezésű regionális kórustalálkozóját az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület. A rendezvény célja a hagyományok ápolása, a zene iránti szeretet és a kórusok közötti baráti kapcsolat erősítése volt.

A rétfalusi református templom adott otthont a már hagyományos Tavaszi szél vizet áraszt című kórustalálkozónak, ahol a hazai kórusok mellett magyarországi és vajdasági énekkarok is felléptek.

A Népkör vegyes kara évente több helyen szerepel Szlavónia-Baranya-szerte, de a határon túl is. A meghívásokat és a barátságokat ápolva, valamint alkalmat teremtve a tapasztalatcserére, maguk is kórustalálkozót szerveznek. Az idei összejövetelre is számos kórus fogadta el a meghívást, és zengett a magyar ének a rétfalusi református templomban.

– Magyarországról és Vajdaságból is érkeztek vendégfellépőink, a hazaiak közül pedig az Alfalusi Vegyes Kart, a sepsei Népdalkört és a szentlászlói Rozmaring énekkart láttuk vendégül. Nagyon hangulatos találkozón vagyunk túl, amellyel a kapcsolatápoláson túl őseink nyelvének és kultúrájának megőrzése és az utókor számára való átörökítése a cél – nyilatkozta lapunknak Farkas Ibolya, a program szervezője.

A kórusok egy-egy dalcsokorral mutatkoztak be, a programot pedig a szajki (Magyarország) Farkas Béla tárogatóművész produkciója zárta.