Tavasszal nyíló szabadtéri közösségi és vendéglátóhelyek

128

A tavasz beköszöntével új, szabadtéri kulturális és kikapcsolódási lehetőségek nyílnak szűkebb pátriánkban, amelyeket ezúton ajánlunk olvasóink figyelmébe: zenés programokkal és gazdag süteménykínálattal várja vendégeit a kiskőszegi Panoráma vendéglő, és az év melegebbik felében megtelik élettel a csúzai Öreg Malom is, ahova az Asztalos Keramika hoz különböző zenés és művészeti rendezvényeket.

Idén is várja vendégeit a kiskőszegi Panoráma

Kiskőszeg (Batina) meghatározó eleme a Duna magas partján emelkedő második világháborús emlékmű, mely mellől csodálatos panoráma tárul a látogató szeme elé. A pompás látvány miatt a kilátót sokan keresik föl. Az emlékmű közvetlen szomszédságában található a Panoráma kávézó, amely adottságainak megfelelően az év melegebbik felében, tavasztól őszig várja a vendégeit.

Idén április végén volt a megnyitó, Horvát Martin, a tulajdonos lapunknak nyilatkozva elmondta, bíznak benne, hogy minél tovább nyitva tarthatnak, lehetőleg október végéig, ha engedi az időjárás.

– Minden héten keddtől vasárnapig délelőtt 10 és este 10 óra között várjuk szeretettel a vendégeinket. Családi cukrászdánk idén még bőségesebb süteménykínálattal látja el a vendéglőt, és továbbra is szolgálunk fagylalttal is. Ezenkívül terveink közt szerepel borkóstolók rendezése is, a környékbeli pincészeteknek adnánk lehetőséget a bemutatkozásra, és akusztikus zenei programokra is sor kerül a nyár folyamán – sorolja Horvát Martin tervezett programjaikat. Bővítenék befogadóképességüket az idei szezonra, hogy még többen élvezhessék egyszerre a szép dunai látképet.

Programjaikról és kínálatukról a Caffe Bar Panorama Facebook-oldalán értesülhetnek az érdeklődők.

Gazdag kulturális programfelhozatal a csúzai Öreg Malomban

Az impozáns épület Csúzán, a Vörösmart felé vezető közút mellett található, valamikor malom volt, ma Asztalos Dániel pélmonostori fazekasmester „látványműhelye”. Itt árusítja kézműves sütő- és főzőedényeit, bögréit, vázáit és egyéb dísztárgyait a mester, illetve az utóbbi időben gazdag programkínálattal is szolgál, már nem csak a fazekasmesterség területén, minden egyéb művészeti ág képviselőinek lehetőséget ad bemutatkozásra az Öreg Malom tágas, zöld parkjában.

– Az Öreg Malom mostanra egy kulturális térré vált, amellyel eredeti célom is az volt, hogy művészek találkozóhelye legyen a legkülönbözőbb területekről: festők, zenészek, szobrászok, mutatványosok… sokan bemutatkoztak már itt, és számos tervem van a jövőre nézve is – mondja Asztalos Dániel.

Tavaly színházi előadást tartottak gyerekek számára, a felnőtteknek meg kiállítással, koncerttel és egyéb művészeti és irodalmi programokkal, előadásokkal jártak a kedvében. Az egyik legnagyobb esemény a zenei parti volt tavaly júliusban, rengeteg embert vonzott a régióból a retró diszkózene a csúzai malomudvarba. A legutóbbi eseményre május elsején került sor, amikor gyerekek számára tartott a mester fazekas foglalkozást.

– Május 26-án vasárnap 11 órától a kínai teahagyományba nyerhetnek betekintést az érdeklődők, tradicionális teaszertartásra is sor kerül, de vásárlásra is lesz lehetőség – hívja fel a figyelmet következő programjára Asztalos.

Május elsején italpultot nyitott, ami az elkövetkező fél évben hétvégenként, jó idő esetén várja a vendégeket kávéra, üdítőre, borra…

Programkínálatába tartoznak továbbá a fazekas nyílt napok, amikor is betekintést enged a műhelymunkájába az érdeklődők számára, s aki mélyebben is elmerülne a korongozás rejtelmeiben, jelentkezhet a meghirdetett képzésekre.

A programok részleteiről az Asztalos Keramika nevű Facebook-oldalon informálódhatnak az érdeklődők.