Kezdőlap Hírek Magyarságunk Táncházas hétvége Hercegszőlősön és Újbezdánban

Táncházas hétvége Hercegszőlősön és Újbezdánban

90

Szombaton Hercegszőlősön felnőtteknek, vasárnap pedig Újbezdánban gyerekeknek tartottak népi táncházat a magyarországi Tenkes Zenekar vezetésével.

A pécsi Tenkes Zenekar a magyar nyelvterület vonós népzenei hagyományaival foglalkozik, és 2018 óta tart magyar táncházakat a Drávaszögben. A Csoóri Sándor Program támogatásával múlt hétvégén is itt jártak, szombaton Hercegszőlősön a Hercegszöllősi Mihály Magyar Ifjúsági Szervezet szervezésében, a HMDK támogatásával csaptak a húrok közé.

Az ifjúsági táncházon részt vettek a csúzai Csárdás tánccsoport és az eszék-rétfalusi Népkör MKE tagjai, valamint pélmonostori és újbezdáni fiatalok is, a tánclépéseket pedig Danáczi Levente és Völgyi Dorka, a pécsi Misina néptáncegyüttes tagjai tanították a fiataloknak. 

– A táncház nemcsak tapasztalt táncosoknak szólt, hanem kezdőknek is, bárkinek, aki nyitott a magyar néptáncra, a résztvevők ízelítőt kaphattak valamennyi magyar régió tánclépéseiből Erdélyen át Somogy vidékéig. Szép számban összegyűltünk, jól éreztük magunkat – nyilatkozta lapunknak László Róbert, a Hercegszöllősi Mihály MKE vezetője.

Vasárnap Újbezdánban pedig a legkisebbeknek tartottak táncházat, a talpalávalót itt is a Tenkes Zenekar húzta, a gyerekeknek „hangszersimogatásra” is lehetőségük nyílt, testközelből ismerkedhettek meg a magyar népi hangszerekkel. Ott voltak többek között a kiskőszegi HMDK-alapszervezet Liliom tánccsoportjának tagjai, akik a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával utaztak Újbezdánba.

Hirdetés