Tánccsoportjaink anyaországi ünnepi rendezvényeken

173
05-fellepesek-csuza

A magyar állam alapítására Magyarország-szerte számos eseménnyel, programmal emlékeztek. A HMDK tagszervezetei több anyaországi rendezvényre is meghívást kaptak.

 

A HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesületének a népi tánccsoportja és a Jókai Mór Kultúregyesület Hajnalcsillag gyermektánccsoportja az ünnep előtti napon Dunaszekcsőn vendégszerepelt, ahol az augusztus 20-i ünnepséggel egybekötött falunapokat tartottak.
– Első alkalommal vendégeskedtünk a hozzánk közeli, magyarországi Duna-parti településen dr. Acél Csaba dunaszekcsői ismerősünk invitálására – nyilatkozta Fica János, a Csárdás vezetője.
A csúzaiak félórás műsorral mutatkoztak be a dunaszekcsői közönség előtt – a Csárdás és a Hajnalcsillag táncokkal léptek színpadra, Pinkert Ilona pedig énekelt. Rajtuk kívül a helyi együttesek szerepeltek. Fica János elmondta, a Csárdás nem vesztett lendületéből, hétről hétre vannak vendégszerepléseik. Ezenkívül készülnek saját rendezvényükre, a csúzai szüreti mulatságra, amelyet szeptember utolsó hétvégéjén tartanak.

 

05-fellepesek-szentlaszlo

 

A szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület a pécsi Déli kapu Nemzetközi Folklórfesztiválon vendégszerepelt. A háromnapos rendezvény az augusztus 20-i ünnep felvezetéseként a népi hagyományoknak adta át a színpadot. Helyi és határon túli nemzetiségi tánccsoportok léptek fel rajta.
A szentlászlói kultúregyesület ifjúsági népi táncegyüttese augusztus 18-án mutatkozott be szlavóniai tánccal, az eredeti népviseletben.
Palizs-Egyed Mária, az ifjúsági tánccsoport vezetője elmondta, már visszajáró vendégei a fesztiválnak, Gálber Attila koreográfusnak köszönhetően léptek föl, aki a fesztivál szervezője is egyben.

 

{fcomments}