A Fiume Barátai Egyesület szervezésében az eszéki magyar iskolaközpontban nyitották meg N. Pintér Mária pécsi textiltervező és kárpitművész kiállítását, amelyet a tűz és a víz ihletett.
A Fiume Barátai Egyesület 2016-ban Pécsett alakult meg azzal a céllal, hogy megőrizzék Fiume és a tengermellék magyar történelmi örökségét, illetve minél szorosabb kapcsolatot szeretnének Magyarország és Horvátország között fenntartani. Kulturális rendezvényeket is szerveznek, ennek egyik eleme N. Pintér Mária textiltervező-kárpitművész a Tűz és víz – találkozások című kiállítása.
Nikolauszné Pintér Mária a pécsi művészeti szakközépiskolában tanított 36 éven keresztül. Egy rajz-földrajz szakos tanári diploma után elvégezte Budapesten az Iparművészeti Egyetemet textil szakon, ami egyben vizuális nevelés és környezetkultúra szakot is jelentett.
– Több kiállításom volt már, ez a mostani körülbelül 20 év terméke. Nagyon lassú technika, amivel én dolgozom, és egy évben egy-két munkánál többet nem tudok elkészíteni. Ez a jelenlegi egy huszonnégy darabból álló sorozat. Leginkább a természetből merítem a témaimat, de a szellemi értékek is jelen vannak. A szellemi összefüggéseket próbálom képi formában megjeleníteni és kompozíciókba rendezni. Ahogy olvasom a Bibliát, az igék szinte megelevenednek a bensőmben, és egy képet kapok a szellemi összefüggésekről – nyilatkozta lapunknak a művésznő.

Beszédet mondott Andócsi János, a magyar iskolaközpont igazgatója, Inkei-Farkas Márton, a Fiume Barátai Egyesület elnöke, Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos pedig ünnepélyesen megnyitotta a tárlatot.
– Nagy jelentősége van a kiállításnak és minden olyan rendezvénynek is, amely a nemzet szövetét szálanként építi és szövi. Tudjuk, hogy Pécs és Eszék testvérvárosok, a művésznő kifejezetten baranyai képviselője a művészetnek, és az egész élete Baranyához köti. Az itt látható kiállításról azt tudom mondani, hogy a tűz és víz találkozása gyakorlatilag nem más, mint maga az élet. Próbálunk egyensúlyozni, próbálunk haladni, megoldani a problémáinkat tűz és víz között. Ferenc pápától olvastam egy idézetet, amely arról szól, hogy az ember az egyedüli olyan lény a Földön, akiben az anyagi és a transzcendens világ találkozik – hangzott el a miniszteri biztos beszédében.
Az eseményen részt vett Magdó János eszéki magyar főkonzul is.