P. egyedüli gyerek volt a családban. Igazi egyke. Ő volt a szülők szemefénye, sőt a négy nagyszülője is csak az ő kegyeit kereste.
Már kiskorában megszokta, hogy a fejlődésben tett legapróbb lépései is világraszóló csodának számítanak. Emiatt a későbbiekben sok csalódás érte – meg kellett tapasztalnia, hogy a családján kívül minden máshogy van. Nem kaphat meg mindent, amire vágyik.
Tanulmányait sikeresen befejezte, és jól fizető munkahelyet talált. Élvezte a jólétet, de csak ez az egy öröme volt, mert soha nem talált igazi barátra. Mintha lenézték volna, mert tudták, hogy még negyven évesen is a szüleivel él, és nem tud önállósulni. Szerelmi kapcsolataival sem dicsekedhetett, mert mindegyik csak röpke kalandnak számított. Mindaddig ez nem nagyon zavarta, míg lassan el nem veszítette a nagyszüleit. Szülei lebetegedtek, és már ők szorultak ellátásra, így P. csapdába esett. Soha nem járhatta saját útját, de most végképp rabszolgaként szolgálta szüleit, és mintha azok is elvárták volna, hogy az eddigi figyelmet, amit neki nyújtottak egész addigi életében, most adja is vissza, még ha a magánéletéről le is kell mondania.
Apja halála után anyja állapota is súlyosbodott. Kerekesszékbe került. P. kénytelen volt anyját egy beteggondozó otthonban elhelyezni. Képtelen volt egyedül ellátni a súlyos beteget.
Munka után aztán rohant az otthonba, hogy maradék szabadidejét anyja mellett tölthesse. Idővel rájött, hogy már nem is csak az anyja miatt jár nap mint nap oda, hanem a kis nővér vonzotta inkább, aki állandó ápolója volt anyjának.
A kölcsönös szimpátia szerelemmé vált. Már anyja halála sem okozott neki akkora fájdalmat, hiszen a gyászban nem maradt egyedül. Mellette maradt a nővérke, akit az elnéptelenedett házba vitt. Az első dolguk az volt, hogy átrendezzék a lakást, végre saját ízlésük szerint.
Házasságkötésük után pedig megfogadták, hogy a ház gyerekzsivajtól lesz hangos.
Boldogságuk határtalan volt, mikor megszületett az első ikerpár. Hirtelen nagy lett a teher, de a közösen megszervezett munkabeosztás bátorságot adott arra, hogy vállaljanak még gyereket. Öt csodás gyerekük született még, akiket a legnagyobb szeretetben és békességben nevelgettek. Mindenkinek jut figyelem, szeretet. Senki sem verseng, hogy a család központja legyen. P. már ötven éves is elmúlt, de még csak most tud hálát adni a sorsnak, hogy annyi magányos év után mégis rátalált a boldogság és a nagycsalád, ahol végre megára talált.
