Kiskőszeg – A Helyi Választmány, a HMDK kiskőszegi alapszervezete és a helyi borászok egyesülete, valamint a Kiskőszeg Magyar Kultúregyesület immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg szombaton, október 8-án a szüreti fesztivált.
Szombaton délután lassan megteltek a kultúrotthon előtt felállított standok. Az egyiknél halat, a másiknál lángost sütöttek, a bor sem hiányzott a kínálatból, de kézimunkákat és más népművészeti termékeket is kínáltak. A kiskőszegi Dudás Attila először állította ki képeit.
– Régóta foglalkozom pirográfiával, vagyis fába égetéssel készítek képeket, erre az alkalomra üvegre gravírozott képeket is csináltam, akiknek kínálatom elnyeri a tetszését, talán vásárolnak is belőlük – mondta Attila.
Szüreti felvonulás
Miután a tűzoltóotthon előtt összesereglettek a tánccsoportok, elkezdődött a legnagyobb érdeklődéssel várt szüreti felvonulás. Elöl lovas haladt, mögöttük pedig a bíró és a bíróné vezette a táncosok menetét, a tíz helyről érkező tizenkét népi táncegyüttes tagjait. A menet időnként lassított vagy meg-meg állt, hogy énekelve táncra perdülhessenek a csoportok. Ezeket a pillanatokat az út két oldalán álló nézők közül sokan megörökítették fényképezőgépeikkel, kameráikkal. A legtöbben az idei rendezvény főszereplőire voltak kíváncsiak. A bíró és a bíróné útközben szőlővel kínálta az embereket.
– Már gyerekként is részt vettem a szüreti felvonuláson, amit akkor is nagyon szerettem, ezért most örömmel tettem eleget a felkérésnek, hogy én legyek az idei szüreti rendezvény bírója – mondta Bačvanin Dániel. A bíróné szerepét a vörösmarti Franjin Annamária vállalta, aki szintén nagyon örült annak, hogy ráosztották ezt a szerepet, így szép ruhában tetszeleghetett.
A szüreti sokadalom lassan meg is érkezett a kultúrotthon elé, ahol már a csípős hideg ellenére is sokan várakoztak.
Bözsi néni, akivel a helyi nőszervezet standjánál beszélgetünk, régi szüreti felvonulásokat idéz föl. Elmondása szerint régen a helybéli gyerekek alkották a szüreti menetet.
– Népviseletbe öltözve vonultak végig a főutcán, ám akkor még 180 gyerek járt az iskolába! A vidéken nagyon sok szőlő volt, de hétvégi ház még egy sem. A szüret sikeres befejezését fölvonulással, majd pedig szüreti bállal ünnepeltük meg – mondta Bözsi néni.
Színes kultúrműsor
A kultúrotthonban Sipos Sándor, a Darázsi járás elöljáró-helyettese köszöntötte a közönséget és a vendégeket, köztük Ivica Buconjićot, a horvát belügyminisztérium államtitkárát. Majd a Darázsi járás elöljárója, Stipan Šašlin és a megye zsupánhelyettese, Željko Kraljičak is szólt az egybegyűltekhez, mindketten a hamarosan megépülő batinai kikötő jelentőségét hangsúlyozták.
Majd a színpadon sorra bemutatkoztak a menetben szereplő népi táncosok és énekkarok: a helyi magyar kultúregyesület tagjai mellett budapesti, bácsmonostori (Vajdaság) dályhegyi, pélmonostori, hercegmároki, darázsi, várdaróci és vukovári művészeti együttesek.
A hagyományokhoz híven ezúttal is szüreti bál zárta a rendezvényt, amelyet a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Eszék-Baranya megye, a Darázsi járás és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatott.