Szlovákiában ülésezett a hetvenéves FUEN

0
40
Vincze Loránt és Andócsi János

Pozsonyban és Dunaszerdahelyen ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a június 12-16. között lezajlott kongresszusán. A horvátországi magyarságot a jubileumi tanácskozáson Andócsi János HMDK-alelnök képviselte.

A FUEN az európai őshonos nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok európai ernyőszervezete, így magától értetődik, hogy azok érdekeit képviseli, méghozzá regionális, országos, különösképpen pedig európai szinten.

Minden évben Európa más-más pontján ülésezik. A legutóbbi, 70. közgyűlésére a múlt héten került sor Szlovákiában. A kongresszuson a nemzetközi szervezet korábbi elnökei és jelenlegi elnöke, Vincze Loránt értékelték az elmúlt hetven év eredményeit, illetve megszabták a következő időszak irányvonalát.

Az idei kongresszuson osztották ki először a FUEN által alapított díjat, amelyet a béke, a nemzeti kisebbségek védelme és az európai kisebbségi és nyelvi közösségek együttélése terén végzett kiemelkedő tevékenységért ítélnek oda. A díjat Hartmut Koschyk németországi lengyel származású politikus kapta.

A tanácskozás fókuszában a szlovákiai és az ukrajnai kisebbségi helyzet állt.

A jubileumi rendezvényen tisztújításra is sor került, a szervezetet továbbra is az erdélyi Vincze Loránt vezeti. A FUEN héttagú elnökségébe bekerült az eszéki Vladimir Ham is a horvátországi németek képviseletében.

A FUEN-kongresszus házigazdája a Magyar Közösség Pártja és a Szlovákiai Német Egyesület volt. A HMDK részéről Andócsi János, a szervezet alelnöke vett részt a tanácskozáson.

– A HMDK támogatta Vincze Loránt újraválasztását, aki az elmúlt mandátuma alatt bebizonyította, hogy képes a hatékony érdekképviseletre. A FUEN elnökségébe bekerült Vladimir Ham is, a horvátországi németek képviselője, akit szervezetünk úgyszintén támogatott. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy magyarságunkat és a HMDK-t képviselhettem ezen a neves nemzetközi fórumon, ami egyben azt is jelenti, hogy egy erős, nemcsak itthoni vagy Kárpát-medencei érdekképviseletben veszünk részt, hanem a legmagasabb európai szinten is aktív szerepet vállalunk – mondta Andócsi János.