Színjátszó est és babfőző-verseny Nagybodolyán

78

Újbezdáni és csúzai színjátszók előadása alapozta meg a babfőzőverseny hangulatát november 25-én Nagybodolyán.

A hűvös, szeles őszi délután „jól áll” a Báni-hegy lankái közt rejtőző falucskának, mégis kellemesebb a kultúrotthon falai közt, ahol megterített asztalsorok várják a vendégeket. Összesen 120 személyt, többet, mint amennyi a település összlakossága, mondja Keresztes József, a Nagybodolyai Magyar Hagyományőrző Egyesület elnöke, a rendezvény házigazdája. A kultúrotthon kisebb termébe is bekukkantunk, amely jelenleg „templomként” funkcionál, itt tartják a helyi katolikus hívek a vasárnapi miséket, amíg be nem fejeződik a Szent Anna-templom felújítása. De ezen a szombat estén a mulatságé, a vidámságé a főszerep.

A vendégeket Keresztes köszöntötte, majd átadta a színpadot a fellépőknek. Az újbezdáni művelődési egyesület Komikus Színjátszó Csoportja és a csúzai Jókai Mór Kultúregyesület Pódium Amatőr Színjátszó Társulata rövidebb és hosszabb kabaréjelentekkel, bohózatokkal szórakoztatta a közönséget, az újbezdániak utolsó táncos produkciója az egyesület saját „szerzeménye”. Sikerült megalapozniuk a jó hangulatot az est folytatásához, a babfőzőversenyhez is.

A környező falvakból is érkeztek a főzőversenyre

A gasztronómiai megmérettetésen nem csak helyiek vettek részt, a környező falvakból is érkeztek versenyzők. Összesen tizenöt csapat versenyzett, közülük a legjobb babgulyást a sepsei Keresztes Arnold készítette, akit a csúzai Pinkert Dániel és a laskói Horák Antal követtek a képzeletbeli dobogón.

A vacsorához Keresztes József szolgáltatta a zenét, aki nemcsak a kultúregyesület vezetője, hanem a nagybodolyai zenészhagyományok éltetője is.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, a HMDK elnöke is. A program a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Darázsi járás támogatásával valósult meg.