„Szeretettel jegyzi…“ – összegyűjtik a horvátországi magyar emlékkönyveket

0
74

Kovačević Anna igazgatónő (Laskói Általános Iskola) kezdeményezésére néhány hónapja gyűjtés kezdődött, melynek tárgyai azok a kis, színes könyvecskék, amelyeket sokunk az általános iskolában olyan lelkesen adott az iskolatársak, barátok kezébe. Versek, jó tanácsok, dalszövegek és időnként már-már képzőművészeti alkotással felérő rajzok díszítik őket.

Némelynek a borítója már jócskán megkopott, a lapok pedig megsárgultak. Több bejegyzésről már nem is tudjuk biztosan, hogy ki a szerzője. De eszünkbe jutnak arcok, élmények, barátságok. Amikor az iskolában, az órák közötti szünetekben odaadtuk valakinek az emlékkönyvünket. Vagy amikor bennünket bíztak meg „alkotással“. Keresve a szavakat és a képeket, de emléket állítottunk valaminek: egy pajtásságnak, egy barátságnak, egy szimpátiának. Izgatottan vártuk vissza az emlékkönyvünket, és buzgón kerestük, hogy az új bejegyzés vajon melyik oldalon találta meg a helyét. Lakattal zártuk, féltve őriztük, büszkén mutattuk meg a legközelebbi barátoknak. Az emlékkönyvünket.

Kovačević Anna

Lehet, hogy a Z generáció már nem ismeri ezt a szokást, de az Y még biztosan. És feltehetően lapul is egy ilyen könyvecskéje valahol. A polcon, a padláson, egy dobozban. Teli emlékekkel. Most ezekből az emlékekből sokat felelevenítenek, hiszen egy gyűjtés keretében többen már előkeresték és fellapozták azokat.

Az emlékkönyvekről

Magyarországon Vasvári Zoltán művelődéstörténész, néprajzkutató Emlék, emlék, miért kísérsz? című monográfiájában foglalta össze a magyarországi XX. századi emlékkönyvkultúrát, amelyről úgy tartják, hogy megkerülhetetlen alapmű a nemzetközi folklorisztika és művelődéstörténet számára. Nála olvasható többek között az is, hogy már a 16. században is készültek emlékkönyvek. A huszadik század azonban kutatás szempontjából is egyszerűbb. Ugyan az emlékkönyvek inkább az általános iskolára voltak jellemzőek, és azon belül is inkább a lányok rendelkeztek ilyennel, az 1951–70 közötti időszakban például az emlékkönyvek tulajdonosai már inkább a középiskolás lányok. Ezekben az évtizedekben elmélyül az emlékkönyvszövegek vallomásos jellege, maga „az emlékkönyv a nagylányok egymás közti kommunikációjának az eszközévé válik” – írja Vasvári a monográfiában. Az 1971 és 1991 közötti időszakban az emlékkönyvnyitás életkora még lejjebb szállt, leginkább a felső tagozatosok éltették a gyakorlatot, majd 1990 után már közvetlenül az írás-olvasás elsajítátását követően kezdtek el emlékkönyvezni a diákok.

Az iskolai barátságok tárgyi emlékei

Kovačević Anna, a Laskói Általános Iskola igazgatónője az ötletgazdája az emlékkönyvgyűjtésnek. Sok drávaszögi magyar mozdult meg, hogy előkeresse ezeket az iskolai emlékeket és barátságokat őrző könyvecskéket. Volt, aki édesanyja és nagymamája példányára is rábukkant. Egyikük, a kopácsi Takács Izabella a mai napig nagy becsben tartja nem csak a saját, de édesanyja emlékkönyvét is, és nagyon örül annak, hogy ezeknek az utókor számára történő megőrzésére egy gyűjtemény formájában kerül most sor.

Takács Izabella

– Az általános iskolai években élményszámba ment gyűjteni ezeket a bejegyzéseket. Azoknak adtuk az emlékkönyveinket, akik a barátaink voltak, és tudtuk róluk, hogy szépen írnak, rajzolnak. Nagy becsben tartottuk, kis lakatokkal zártuk őket. A könyvek az óraközi szünetekben cseréltek gazdát. A verseket esetleg a szüleink emlékkönyveiből másoltuk, de sokat tudtunk fejből is. Érdekesség, hogy a versek településenként is különböztek egymástól. Egyszer például megismerkedtünk újbezdáni diákokkal, és azt tapasztaltuk, hogy ők egészen más verseket írtak az emlékkönyvbe – nyilatkozta lapunknak Takács Izabella.

Minden emlékkönyv közepén kapott helyet a Társas lap, ide írtak alá az emlékkönyv szerzői. De volt úgynevezett vicclap is, ahol mókás, rövid versek, humoros megjegyzések voltak olvashatók. Ezeket az általános iskola végeztével sokszor a középiskolába is tovább vitték a tulajdonosaik.

– Nagyon örültem, amikor előkerült az egykori emlékkönyvem. Számos szerzője számomra igencsak kedves, néhányukkal még ma is jó barátságot ápolok. Jó érzés volt fellapozni, elolvasni a verseket, amelyek ifjúkori emlékeket idéztek fel. Én is továbbvittem a középiskolába, ezt az is bizonyítja, hogy néhány ottani osztálytársam neve is szerepel benne. Az emlékkönyv megtalálása aztán arra  ösztönzött bennünket, hogy megbeszéljük az egykori barátnőkkel, ennek apropóján szervezünk egy nosztalgiaösszejövetelt – mesélte a várdaróci Péter Irén.

Adottak tehát az emlékkönyvek. A bennük található, nagy becsben tartott ifjúkori emlékek pedig most maradandóvá válhatnak a gyűjtés által.

Péter Irén